Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 5. szám - Kuthi Áron: Új progresszió előtt

mák jöttek létre. Magyarországon kissé megkésve, csak a 80-as években alakult ki a vizuális költészet, az akusztikus költészet. Ez a lépéshátrány éppen a bezártságból, a totalitáriánus társadalmi rendszerből adódott. A nyolcvanas években mindez megváltozott, éppen Kelet-Európa lett az avantgárd központja, a lázadás, a politikai útkeresés éppen az avantgárd törekvésekben manifesztálódhatott. Ma is hiszem, hogy az 1982-es évben megjelent Verls/ziók antológia ilyen szempontból határkő' a magyar irodalomban. Eközben azonban a hasonló törekvések nyugaton háttérbe szorultak. Hogy volna valami „lemaradásunk”? Nincsen, mert a művészetekben ma egyértelmű fejló'dési tendenciákat nem lehet megfigyelni. Nem lehet azt mondani, hogy egy nyugaton kialakult stílusirányzatnak Magyarországon is feltétlenül jelen kell lennie. Regresszív korban élünk, amikor nincsenek fejló'dési tendenciák. Pontosabban, nem látunk olyan típusú fejló'dési tendenciákat, mint mondjuk a hatvanas években. Ez nyilván baj, de tény. Az ezredvégen magunkba fordulunk, konzervatív értékeink erősödnek meg. Követni való progresszív irányzat nincs. Európában nem látok kimagasló avantgárd kezdeményezést. Most valamiféle kivárás uralkodik, talán várjuk az újabb progressziót. A XXI. század „új progresszióját”. Mert azt gondolom, hogy lesz új progresszió.-Sajátos kettősséget érzek eddigi tevékenysége ismeretében. Egyszer visszavonul és befelé fordul, máskor pedig szervez, és folyóiratot hoz létre. Nevezték már „új-Kassáknak” is.- Érzek magamban képességet arra, hogy magam körül közösséget szervezzek, hogy elindítsak egy folyamatot, és érzem azt a szándékot is, hogy befelé forduljak, sőt, a késztetés néha egészen nárcisztikus hajlamként is jelen van. Ez a kétféle irányultság jelen van bennem. A magam által teremtett világból legtöbbször kilépek. Például a Magyar Műhelyt én költöztettem Párizsból Magyarországra, akkoriban a folyóirat szerkesztője is voltam, és amikor már úgy éreztem, hogy a lap „itthon Van”, akkor mással kezdtem foglalkozni, más érdekelt.- Újra és újra folyóiratot szervezett eddigi irodalmi tevékenysége során. A Jelenlétet újraindította több alkalommal, szerkesztette az Új írást, a Magyar Műhelyt, jelenleg a Budapesti Jelenlét főszerkesztője. Fontosak a lapokhoz kapcsolódó közösségek?-Azt hiszem, hogy a jövő a kisközösségeké. Ezt mutatja az irodalom és a művészet helyzetének változása, mert egyre kevésbé tudjuk megmondani, hogy melyik közösség irodalmáról fogunk tudni beszélni. A múlt század nemzeti gondolata, ami az irodalomban oly erőteljesen jelen volt, a huszadik században tovább élt, nagyon is ellentmondásosan, aztán mára már megkérdőjeleződött. Kinek a nevében szólhatunk ma? Magyarország európai integrációja során azt a fajta nemzeti függetlenséget elveszíti majd, amiről a reformkor nagyjai álmodtak. Ezt ki kell mondani. Talán meglepő ez a kijelentés, de úgy gondolom, hogy a XIX. század eszméi - legalábbis, ami a nemzeti kérdéskört illeti, és ennek az irodalmunkra gyakorolt hatása óriási - elkopni látszanak. Kik lesznek a meghatározó erők, ha kialakul majd az európai közösség? Ősszel az Egyesült Államokban, Iowa államban voltam, egy nemzetközi irodalmi szemináriumon, és azt láttam, hogy csak akkor tudunk versenyezni majd Amerikával, ha Európa valóban fóldrésznyi ország lesz. Lehetséges, hogy egyszer mi is csupán az „Euroland” egy kicsiny „állama” le471