Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 5. szám - Kuthi Áron: Új progresszió előtt

lajdonképpen a szabadság metaforája, egyébként a vers eredeti címe is ez volt, szinte szó szerint. Csak később, a megírás után változtattam a szabadság szót Európára. Azt gondolom, hogy Európa legfőbb értéke valóban a szabadság és a sokszínűség. És ezen még az utazásaim alatt érzett idegenségérzés sem változtatott, ma is úgy gondolom, hogy Európa önmagában is érték. Egyébként ezt a verset azóta körülbelül tíz európai nyelvre is lefordították, a francia nyelvű „Európa metaforája” című kötetem az elmúlt év végén jelent meg. Úgy tűnik tehát, hogy a rendszerváltás pillanatában született vers sokaknak lett „metaforájává”. Az akkori utazásoknak talán ennyi a hozadéka.- Az igazi utazó sehol sem érzi jól magát. Számára úton lenni mindig könnyebb, mint megérkezni. Az utazás mint köztes lét élménye milyen érzésekkel tölti el?- Igaza van, valóban, legjobb mindig úton lenni. Pontosabban fogalmazva, akkoriban úgy hittem, a legjobb, ha mindig úton vagyok. Imádtam a mozgást, mert menekültem valami előd. Akkoriban azt gondoltam, keresek valamit. Ez a keresés nem vezetett sehova, „semmit sem találtam”, sőt, rengeteget veszítettem, problémáim valójában nem oldódtak meg, inkább szaporodtak. Válság volt ez az időszak minden szempontból, alkotóként sem szívesen emlékszem erre a korszakomra, bár látszólag még ekkor is sokat publikáltam, valójában korábbi időszakomat éltem fel, újabb munkákat nem nagyon hoztam létre. Franciaország vonzásában éltem akkoriban, de nem lehettem franciává.- Ha franciává nem is lett, de francia költőnővé talán igen.- Igen, tudatosan szakítottam az utazásokkal, és ez Az utazó búcsúja című 1996-os kötetem legfőbb üzenete is. Akkoriban találtam ki Annette Labelle-t, aki francia költőnőként valójában az én alteregóm. Az ő verseit „fordítottam”, az ő életét éltem - gondolatban. „Pályája” még nem zárult le, bármikor születhetnek új Annette Labelle-versek.-Hogy került kapcsolatba Franciaországgal? Már avantgárd művészként választotta ezt az országot?- Első nyugat-európai utam Franciaországba vezetett, így már a nyolcvanas évek elején felvettem a kapcsolatot a párizsi Magyar Műhellyel, amely az emigrációban élő, avantgárd szellemiségű magyarok folyóirata volt. A magyar irodalomban a Nyugat első nemzedéke óta jelen van egyfajta kisebbrendűségi érzés Párizzsal, a francia irodalommal és kultúrával kapcsolatban. Tény, hogy a XIX. és a XX. század művészeti változásai sok szempontból Párizshoz kapcsolódnak. Mindennek köszönhetően magam is, fiatal alkotóként elsősorban Franciaországot, a francia kultúrát akartam megismerni. A német irodalom és kultúra iránt másképpen voltam fogékony, mint a francia iránt, bár Magyarország sok tekintetben a német kultúrához kapcsolódik, de a nyugatos és az avantgárd líra mindig is nagymértékben francia mintát követett. Ma is sajátos kettősség jellemez minket: egyfelől érzékenyen figyelünk a francia és az angolszász művészetekre, másfelől német területen jobban tudunk érvényesülni, mint bárhol máshol, Európában.-A határok megnyílása után kell-e még a nyugat felé figyelnünk?- Egy kis országnak mindig nyitottnak kell lennie.- Létezik-e ma is gnegkésettség” az irodalomban? „Le vagyunk-e maradva” a nyugati irodalmi törekvésekhez képest?- Az ötvenes évektől kezdve nyugaton nagyon jelentős avantgárd mozgal470