Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Serdián Miklós György: Svájci kalap (részlet)
Ez lelkileg megviselte a hozzátartozókat. Leginkább a fiút - mert eldöntötte magában, hogy taxisofőrből zöldsapkás lesz. Mert ott törvényes keretek közt lehet ölni. Nem vették fel. Szerinte azért, mert „fekete listán” volt és nem a bőrszíne miatt. Kényesnek tűnt a dolog, de jobb magyarázatot senki sem talált. Egon életében az igazi nagy durranást azonban nem Fritz élettörténete okozta. Sem a háziasszony a nyomorával. De a kurva esete sem. A gond a szomszédasszony képében jelent meg. A férje egy zöldvörös aktivista, akiről a helyi tiszti társaságban is szó esett, amikor a megbízhatónak számító férfiak egymás közt voltak, és megállapították, hogy ezeket a fészekbepiszkítókat - „Nestenbeschmutzer” volt a tisztességes nevük - mindet ki kéne irtani. Egon nagyon szívesen átugrott volna a szomszédasszonyhoz, akit félszemmel lesett is mindig a locsolásnál - és iszonyú jól állt a kezében a slag. Nagyon fájt rá a foga, de jó esetben is csak a svéd parasztlányt kaphatta volna el. Visszament a házba - lélekben - mert az egyik vécétartály mögé voltak eldugva a magazinok. De nem ez történt. Az élet ment tovább. Vártak rá az irodában. A katonaságnál és a pártban. „Anyagilag meg kész csőd lenne”, gondolta és miután kigurult, a garázsajtó automatikusan lecsukódott mögötte. 7. - A zürichi kentaur Giorgio úgy nézett ki, mint ahogy ki kellett nézni. Szőke volt és kékszemű. Elegánsan sápadt és mértéktartóan jólöltözött. Bubinak is hívták - mert Teesin kanton egyik hegyifalujából származott és egy régebbi bajor-magyar körúton kívül nem volt vaj a füle mögött. De ez is gondosan feljegyzésre került az aktákban, amelyeket hétszáz évre visszamenőleg megőriznek - mert úgy a jó. Az ő esetében még csak könnyű két évszázad telt el azóta. Az ördög nem alszik és a pokol kénköves lángjai nyaldosság a buja világot - és tény ugyan, hogy az egyik világmegváltó kémiai mamutcég felvásárolta az előjogokat és már-már elbocsájtani készült a sok megátalkodott ördögöt, de egyelőre még - akadozva - ment a verkli. Giorgio jól indított. A főkentaur könnyű feladatokat osztott ki rá. Nem volt mai gyerek - itt a kékfényű neonmáglyák fényében tudta, ha rákeményít, akkor a zöldfülű várományos idő előtt beledöglik a melóba. Vagy belefásulna a kentaurkodásba: elmenne inkább könyvelőnek vagy - ha jó a beszélőkéje - még titkár is lehetne belőle. A főkentaur nem így gondolta. És mert világlátott ember volt - vagy talán állat is -, aki átutazott Varazsdon, amit még a magyar operettszerzők is Varazsdinnak mondanak. Terjedt a kultúra. Giorgio belföldinek számított - papíron. Azért kapott egy betűjelet és egy kezdő számot, amit a farka tövébe illesztettek egy kis táblácskán.- „ZK 092” Véletlen volt csupán, hogy stimmelt a központi bizottság azonosítójával. Az első komolyabb nekirugaszkodás a jeges északon zajlott. Egy magát 464
