Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Vathy Zsuzsa: Kalandregény
mester: dehogynem. Sőt, sokkal jobb érzéssel jár majd. A páciens, aki önként vetette alá magát a tortúrának, ezt nem hiszi. A fiatal fúró ekkor azt kérdezi, volt sárgasága az úrnak? Akáciusz meglepődik. Nem. Nem tudok róla. Inni szokott? Töményszeszt. Akáciusz még jobban meglepődik. Nem, mondja. Vagyis... ha úgy vesszük. - Egy kis tétovázás után azt mondja -, az alkoholnak mindig volt valamilyen szerepe az életemben. De jó ideje inkább csak bort iszom. Ottó állapot-felmérése így hangzik: máj, pajzsmirigy, szem. Hogy betegek volnának? A férfi felvonja a vállát, hallgat, mint akinek a szókincséből hiányzik az a szó, hogy beteg. Lerakódás, mondja. Ezzel viszont Akáciusz nem tud mit kezdeni. Eszébe jut, hogy nemrég csináltatott új szemüveget és a bal szemével máris homályosan lát. Ha csak el nem nézte az orvos. Mi a javaslata, kérdezi, és saját magát is meglepi, hogy a hangjából mennyi szorongás hallatszik ki. Micsoda balfácán vagyok, gondolja, az hiányzik, hogy komolyan vegyen. Először is csináltatnék egy májfunkciót, mondja Ottó, a talp- és testmasszőr - itt egy kis szünetet tart -, ami pedig a talpát illeti, három-négy kezelést javaslok. Akáciusz ezúttal nem kérdezősködik, pedig nem sokat tud a masszírozás gyógyító hatásáról, és tele van kétségekkel is. Honnét gondolja ez a vak gyerek, hogy neki valamelyik szerve nincs rendben? Mert ő ordít? Persze, hogy azért gondolja. És hogy ő masszírozással bármilyen lerakódást el tud tüntetni? Olyan ez, mint a távgyógyítás. Telefonon energiát adok át. Hívjon. Sőt, telefon se kell hozzá. Csak koncentrálok és magára gondolok. Gondolkozom rajta, mondja Akáciusz. A fiatalember bólint, vár valamire. Olyan az arca, gondolja Akáciusz, mint akinek titka van és mindig befele figyel. Majd eszébe jut: a pénz! Előzékenyen megkérdezi, mennyivel tartozik. Ottó kétszer annyit mond, mint amennyire Akáciusz számított. 0 kifizeti, segít neki kezet mosni, kikíséri, sőt, lekíséri. A vak ember fehér botján lila fogó van. Amint a botja megérint valamit, ő azonnal lassít vagy gyorsít, egész testével válaszol rá. Le lehetne kottázni a mozgása ritmusát, azt a kis késést; ami a bot hangját és a vak ember mozdulatát követi. A kapuban elbúcsúznak. A masszőr elindul, visszafordul. - Két óra múlva erős vizelési ingert fog érezni, mondja. Majd: éjszaka jól fog aludni. - Bot, lépés. Akáciusz hamarosan észreveszi, hogy jó érzés járni. Mintha húsz évet fiatalodott volna a talpa. Ezenkívül, még legalább két napig úgy érzi, hogy éjjel-nappal meleg zokni van a lábán, lehet, a szokatlan vérbőség teszi. - Különösen kezdődik a nap, gondolja. - Zoknit húz, majd feltesz egy lemezt, Liszt Fauszt szimfóniájából a Gretchen-t. Meghatódik, őszintén. Eszébe jut az éjszaka Tessza-Walpurgával. Tessza, mint Goethe anti-Gretchene. Nem fojtja meg a gyerekét, nem őrül meg. Sőt, meg se szüli. Nincs szülés, csak abortusz. Abortuszok serege. Mai dráma: a lány öngyilkos lesz, mert nem engedélyezik az abortuszát. Esetleg megöli az orvost. Más változat: tizenhét éves diák, szülei lakásába felcsal egy tízéves kisfiút, pedofil játékba kezd vele. Előtte vagy utána elaltatja, majd mikor észreveszi, hogy nem lélegzik, feldarabolja, bőröndbe teszi, beledobja a Dunába. De ez már másféle történet, nemcsak mai, hanem bírósági történet és igaz történet is. Csengetnek, most már tényleg a postás. Tiszteletem, mondja Béla, s mert 446
