Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Vathy Zsuzsa: Kalandregény
elég sok papírtól szabadul meg, örömmel átnyújtja a pakkot, a függőfolyosón szökdel tovább. Biztosító, bankszámla, meghívók, levelek, egy-két reklám. - Az Alfatour irodáiban mindent elintézhet. - Fogyni akar? Nagyszerű! Hívja Non-Stop ügyfélszolgálatunkat. - Rocco túracipő! Az ősz a kirándulásé. Barangoljon lombhullásban -. A levelek között azonnal észreveszi Viola Flóra levelét. Nem szokott a szanatóriumból levelet írni. Egy kicsit vár, mielőtt kibontja. „Kedves Féljem! Van egy új betegünk, Ágnesnek hívják. Piros pongyolát hord, ősz a haja, de fiatal, a szája vastag és érzéki. Ha teheti, lehív magával egy-egy férfit a kertbe, simogatja, hozzádörgölőzik, láthatóan izgalomba jön. Itt azt mondják rá, ero- tomán. Nem mondom, hogy nekem eszembe se jut a testi szerelem, de ha őszintén belegondolok, nem érzem magam se becsapottnak, se boldogtalannak, amiért úgy negyven éves korom óta végleg kimaradt az életemből. Engem biztosan megszégyenítene az ilyen vad kívánás, mint az ősz hajú, piros köntösű Ágnesé, amit se legyőzni, se eltagadni nem lehet, csak kielégíteni. Mindegy, milyen áron. Gondolhatod, amikor a partnerek feleségei meglátogatják a férjeiket, és észreveszik a kórházi bujálkodást - tudom, hogy nevetséges a szó, ki nem ejtenéd a szádon -, megfordul velük a világ. Botrányt nem csinálhatnak, végül is betegekről van szó, haragszanak vagy szomorúak. Ilyenkor a szexuális ösztönöket megint, újra kitessékelem az életemből, s újra úgy döntök, inkább nélkülük, mint velük. Ez volna a frigidség? Annyit biztosan mondhatok, hogy nekem ezután is mindig fontosabb lesz, sőt, egyre inkább fontos a lelkem nyugalma, mint a testem izgalma. Tudom, hogy ez téged felemás helyzetbe hoz, de sose szóltam, vagy tettem ellene, hogy az örömeidet másnál keresd. Tedd ezután is, magam számára pedig nagyon szeretném...” Amondat itt abbamaradt. Viola Flóra talán gondolkodott a befejezésen, nem jutott eszébe semmi, és amikor feladta a levelet, elfelejtette. Akáciuszt nem vidítja fel a levél. Miért? Nem tudja. Nem hiányzott neki, hogy felesége utólag beleegyezését adja Walpurgius éjszakájához? Megrontja a kellemes emléket, hogy az ő egyetértésével tette? Fene tudja. Ráadásul, egyetértésről szó sincs. Kényelmes kívülállás: ha nem látom, nem hallom, nem tudok róla, talán nincs is. Elképzeli, amint Viola Flóra és Tessza összetalálkoznak. Micsoda érveket találna mindegyik önmaga igazolására! Vagy az volna a baj, hogy a dolog egyáltalán szóba jött, hogy létezik ilyen? Hogy épp ő a három szereplő egyike? Hogy ez is házasság? Házasság is lehet ilyen? Bujálkodjunk, hallja Tessza hangját. Akkor a test öröme mindent igazol? Akáciusz észreveszi, hogy izgatottabb, mint kellene. Mi zaklatta fel így? Másnapos volna? Vagy csak a tegnapi éjszaka másnapos benne? Mitől lett ilyen biztonságát veszített, tétova és ingerlékeny? Ez volna - ahogy apja mondaná - az üröm az örömben? Egy kis hordalék? Vagy önmagából van elege? Ne túlozzunk, gondolja Akáciusz, csak a levél tette, a befejezetlen mondat. „Tedd ezután is és remélem...” Attól tartok, nem egyformán fejeznénk be, másképp Viola Flóra és másképp én. Végiggondolni is nehéz, de miért ne: ő, Akáciusz, igenis, ad még esélyt annak, hogy egyik nap, véletlenül, vagy nem véletlenül, megismerkedik egy fiatal, vagy nem annyira fiatal, de azért kedves, vagy majdnem kedves nőszeméllyel, azt mondják egymásnak, a nőszemély neki, vagy ő a nőszemély447
