Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 5. szám - Pomogáts Béla: A társadalombírálattól a mitológikus létregényekig

közvéleményt, és persze ő sem kerülte meg a szellemi küzdelmeket. Legalábbis addig, amíg a hatalom nem kényszerítette némaságba.

A két világháború közötti korszak harcos szellemének - aki mindig a hatalmi pozícióban pöffeszkedő nézeteket támadta - 1945 után, hogy a kisgazda ifjúsági mozgalom Független Ifjúság című lapjában közölt cikksorozatában kifejezte bizalmatlanságát a demokratikus átalakulást már akkor beárnyékoló idegen megszállással és az önkényuralmi törekvésekkel szemben, a közéletből véglegesen ki kellett hátrálnia. 1948 és 1955 között nem jelenhettek meg könyvei, csendes visszavonultságban élt, csak barátaival érintkezett, velük is főként levelek útján. Akörötte kialakult csendet először a Dunántúl című pécsi folyóirat törte meg, midón 1955 őszén közölni kezdte Utóhang - Emlékeim Móricz Zsigmondiról című visszaemlékezését (ez később, 1968-ban Visszapillantó tükör című kötetében is megjelent), ugyanebben az esztendőben adták közre Eltek ahogy tudtak című válogatott elbeszéléskötetét.

Kodolányi harcos egyéniségként lépett fel az irodalomban és megbékélten távozott az életből. írói munkásságának félévszázados története során mindig az igazságkeresés szenvedélye vezérelte: ennek az igazságkeresésnek a jegyében csatlakozott fiatalon a baloldalhoz (egy időben a kommunista Korunk állandó cikkírója volt), az illegális kommunista mozgalommal is kapcsolatban állt, később viszont csalódott mind a marxista ideológiában, mind kommunista barátaiban. Mindennek több oka is volt, egyrészt Kodolányinak rá kellett döbbennie arra, hogy a kommunista mozgalomnak nincs olyan stratégiája, amely a veszélyeztetett magyar szegényparasztság sorsán segítene, és a kommunista pártok különben is a sztálinizmus mocsarában merültek el. Ezért kellett a marxista ideológiával és a kommunista mozg;üommal szakítania. Ahogy később 1965-ös Visszapillantó tükör című írásában rögzítette: ,lelkiismereti kétségeimből, külső-belső szorongattatásomból nem volt más kiút, mint félreállni azok elől, akik a sztálini irányzathoz kritika nélkül csatlakozva József Attilát, Móricz Zsigmondot, a bartóki-kodályi zenét s az én igénytelen személyemet is fasisztának, szociálfasisztának, sovinisztának, reakciósnak, egyszóval »ellenségnek« minősítették.”

A harmincas évek elején Kodolányi felszámolta kommunista kapcsolatait (mindennek szerepe volt abban is, hogy írói sorsa 1945 után miként alakult!), és a népi mozgalomhoz csatlakozott. Ebben ismerte fel azt a szellemi és politikai erőt, amely valóban válaszolni tud az ország és a magyar társadalom vallató kérdéseire. Részt vett a mozgalom tevékenységében, munkatársa, időnként szerkesztője volt a mozgalom körül gyülekező folyóiratoknak és lapoknak, és egyike lett a népi tábor ideológusainak. Csatlakozott a Zilahy Lajos által kezdeményezett „Új Szellemi Fronthoz”, amely az 1934-ben hatalomra került miniszterelnök: Gömbös Gyula „reformpolitikájának” támogatását hirdette meg. Kodolányi őszinte jobbítani akarással vett részt a népi írók „szellemi frontjának” előkészületeiben, minthogy meggyőződése szerint elodáz- hatatlanok voltak a szociális reformok, máskülönben az a szegényparasztság, amelynek felemelkedését minden módon támogatni kívánta, egyszerűen megfullad a nagybirtokrendszer nyomása alatt. Más kérdés, hogy Gömbös nem ugyanazokat a reformokat akarta, mint a népi írók, és csupán a maga személyes hatalmát erősítő taktikai szövetségnek tekintette a Móricz Zsig418