Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 4.szám - Buzinkay Géza: A szomorúság mint propaganda
BUZINKAY GÉZA A szomorúság mint propaganda ALBERTINI BÉLA: A MAGYAR SZOCIOFOTÓ TÖRTÉNETE... Egy kollázs közepéből Kassák Lajos komoly, együttérző' és mégis tárgyilagosan elemző - vesébe hatoló - tekintete sugárzik. Vonzza a tekintetet. Ha semmit sem tudnánk Kassák fotótörténeti jelentőségéről, erről a képről akkor is megsejtenénk - mint ahogy szinte cím sem kellene egy olyan kötetre, amelynek a címlapján ez a fotó szerepel. Hát persze, hogy „a magyar szociofotó történetéről” szól! Albertini Béla monografikus igényű kötete űrt tölt be és átfogó jellegét tekintve úttörő fontosságú. Annak a lemaradásnak a behozására vállalkozott, amely a magyar szociofotó feldolgozásában és áttekintésében mindeddig fennállt, összehasonlítva Amerikával és néhány nyugat-európai országgal, sőt még a szomszédos Szlovákiával is. Persze az ilyen típusú lemaradás mindig és mindenütt fennáll addig, amíg meg nem jelenik egy elszánt, energikus kutatója a témának. Albertini fotótörténeti munkásságát valószínűleg nem kell külön bemutatni, hiszen megjelent művei, monográfiái, az Iparművészeti Főiskolán előadói tevékenysége jól ismertek. Évtizedekkel ezelőtt Szombathelyhez is közeli kapcsolat fűzte: 1960 és 1963 között a Tanítóképző Intézetben tanult, majd a sárvári járásban tanított, aztán öt évig a Vas Megyei Népművelési Tanácsadó munkatársa volt. Ekkoriban jelentek meg első fotótörténeti publikációi, s a Tanítóképző diákfolyóiratát (Jelentkezünk) is szerkesztette 1964- 68-ban. De mi is legújabb monográfiájának témája, a szociofotó vagy teljesebb nevén „szociális fénykép’? A kifejezés sokkal többet fed, mint amit első hallásra gondolnánk. Úgy általában a társadalmi realitások megörökítéséből, például a középosztály vagy akár az arisztokrácia életmódja iránti érdeklődésből még csupán dokumentumfotó születne. Hevesy Iván megfogalmazásában, mely 1934-ben, e műfaj kifejlődésének csúcsán született, „a tulajdonképpeni szociofotó ábrázolási területe a paraszti és proletár, a falusi és városi munkásság életének, figuráinak, fejeinek fényképi kifejezése”. A művészeti törekvéseken belül kísérletező és esztétizáló ízlésvilággal - „a polgári ízléssel” - radikálisan szakított a szociofotózás. Egy nagyváros vagy egy tágabb vidék társadalmának elesettjei, a társadalom peremén élők iránt érdeklődött, sorsukat kívánta megörökíteni fényképezőgép-lencsével, és főként a társadalmi segítés szándékával, többnyire kifejezetten progresszív mozgalomhoz köthető ideológiával. Ezt jelentette a szociofotó Magyarországon, sőttágabban az egész 413
