Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 4.szám - Vörös István: A formálásról; Öngyógyítás; A távolság legyőzése (versek)
VÖRÖS ISTVÁN A formálásról Rengeteg mindent megtudtam magamról, amit persze eddig is tudtam, csak valahogy nem jutott eszembe, mondja a hajótörött, mikor négy hét után kimentik a sziklaszirtről. A hajón veszi észre, hogy a füzetet, amibe a jegyzeteit rótta, a szigeten felejtette. Pár méterre emelkedik ki az óceánból. Sirályok lakják, néha fóka ül az algás sziklákra. Van egy kis tava, amiben az eső'víz gyűlik föl. Az édesvíz szigete a sós közt. Különben nem is lemre ez sziget, csak zátony. Ráadásul füzet se volt nálad. Hogy is lehetett volna. Utálod a kagylót, a tengeri uborkát, beöntést adsz magadnak. Ideges rosszullét keringet. Eszedbe jut, hogy a barátoddal majdnem megeró'- szakoltatok egy lányt, akit meglesett, ahogy zuhanyozott. Sikítani fogok, mondta. Vagy vagy azt, hogy: belehalok? Pont erre nem emlékszem. Különben csak játék volt. De elég lett volna egy gombnak lepattanni, hogy komolyra forduljon. Elég lett volna, hogy a varrás mentén bármelyiktek inge végighasadjon. Ott a sziklán talán, jóra vagy rosszra, meg tudtad volna változtatni ezt a történetet. A lehetó'ség a formálásra már olyan közel volt, mint rongáló kalapácsa egy madonnaszoborhoz. Lepattan egy kis márványdarab.
