Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 3. szám - Vörös Júlia: A költő lánglelke nyomában

Hogy a közügyek ennyire foglalkoztatják, azt a szűkebb környezetről valló kapcsolati betűk is elárulják. Távol kerül lélekben a családjától, az ifjú feleségétől. Erről a tudatos kikapcsolásról már beszéltünk: Petó'fi egy percig nem rendeli alá semmilyen kisebb magánügynek a haza ügyét, ez nem fontolgatás tárgya a számára. A mérlegelések ideje nem forradalmi időkben van. Hogy a költő' felszínen maradásra, vezető' szerepre való törekvései igen tudatosak, arról több írásjel is beszédesen árulkodik.

Levél Bacsó János segédlelkészhez

Hosszabb levelet vizsgálunk. Elég a keletkezési dátumra tekintenünk: 1848. július 16, és mindjárt felmerülhet bennünk a gyanú, hogy ennek a kettő' és fél oldalas levélnek az elemzése sok kevéssé közismert információt fog feltárni. A kecskeméti levéltárban őrzik ezt a dokumentumot, amelyet Petőfi Bacsó János fülöpszállási segédlelkésznek címzett, élete talán egyik legviharosabb szakaszában. Alig több mint egy év múlva a költő küldetése beteljesedik Segesvárnál. Bacsó Jánosról annyit kell még tudnunk, hogy Halason született 1818. február 8-án. 1848. május 1-től református segédlelkész Fülöp- szálláson. A követválasztási mozgalmak idején ismerkedett meg Petőfivel. Erről az ismertségről azonban feltehető, hogy korábbi keletű, mert Bacsó János káplánkodott annak idején 1843-ban Szalkszentmártonban, 1846-ban pedig Lacházán, és ezeken a helyeken a költő is megfordult. Ezt a feltételezést erősíti meg az is, hogy Bacsó Jánosnak költői vénája is volt: az Életképek 1848. december 24-i és 31-i számaiban versei jelentek meg.

Az írás képe az első pillanatban elárulja, hogy Petőfi tevékeny, eseményekkel teli időket él, akár az egész ország, maga a nép. A hétköznapok történéseiről valló írásjegyek arról tanúskodnak, hogy az események nyomasztóak. Ám a költő tele van energiával, nem okoznak feszültségeket benne a feltorlódott tennivalók, a felelősségérzet. Tudja, elmélkedésre, tervezgetésre nincs idő, cselekedni kell. Határozott, célirányúit, a maga erejében bízó ember írja ezt a levelet.

Petőfit a reformkor szellemisége neveli, nyugtalanságában benne van a korra jellemzően a változtatás lehetőségének örökös keresése is. Nem a magyar múlt dicsőségén mereng, az önvizsgálat is távol áll tőle. A kor kérdéseire úgy kutatja a választ, hogy a jelenben marad, a pillanatnyi adottságokkal vet számot. Töprengésre érdemesnek és megvalósítandónak csak a konkrét feladatot tartja. Büszke arra, hogy vissza tud utasítani tanácsokat, beleszólást, hogy őt az élet önálló gondolkodóvá, senkire rá nem utalttá nevelte, és csak a saját erejében bízik. Sugárzik belőle a tettrekészség, a kemény elszántság. Az apró részleteken nem gondolkodik, a következményekkel nem nagyon számol. Igen hamar nekivág véghezvinni azt, amit eltökél.

Petőfi ösztönösen cselekvő volt mindig, ezekben a nehéz időkben is a szíve szava a döntő a számára. Nehezen boldogul akkor, amikor józan megfontolásra lenne szükség, számba kellene venni a valós lehetőségeket. Igaz, nincs idő amúgy sem átgondolni azt, amit a józan ész követelne.

Öt évvel ezelőtti aláírást már vizsgáltunk az Ibolyák című kötettel kapcsolatban. A versesfüzet kiugrás előtt álló szerzőjéről megállapítható, hogy még nem mentes bizonyos személyes ábrándozástól, tervezgetéstől. Keményen,

313