Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 3. szám - Vörös Júlia: A költő lánglelke nyomában

Költő kézírását vizsgáljuk, aki hivatásánál fogva a szép versek művésze ugyan, de emellett a költeményein keresztül egyben a nyelv hivatott művelője is. A költőnek egy egész nép eszméit kell megszólaltatnia a verseivel. Petőfi esetében a versek a közvetlen kifejezés eszközei. Ezt az egyszerű, közérthető kifejezési módot tükrözi maga a tiszta, jól olvasható kézírása is.

Említettük, hogy a személyiség fejlődésébe milyen erősen beleszól a felnevelő kor, a társadalom, a tágabb környezet. Igen fontos, meghatározó szerepe van a közvetlen felnevelő háttérnek, a családi környezetnek is. Mindkettőről szót kell ejtenünk, mielőtt íráselemzésbe kezdenénk, hogy jobban megérthessük az indító okokat. Próbáljuk először megkeresni az egyes tulajdonságok kialakulásának magyarázatát! Persze a legrövidebben, hiszen nekünk most nem célunk Petőfi társadalmi hátterének és életrajzának bemutatása. Mindezeknek a történéseit bőven jelzik majd számunkra az írásból tükröződő lelki események.

A magyar nemzet a múlt század elején a fejlődésében erőszakosan visszavetett. A kisemmizett milliók nemzeti öntudatáról szó sincs ekkor. A költő születése idején még viták folynak a magyarság rejtélyes eredetéről, a nemzet múltjának tudományos kiderítése ekkor kezd lelki szükségletté válni. A török háborúk és a nemzeti felkelések sújtotta ország pusztulásába nehezen nyugodott bele a magyarság. Az idegen udvar, ahová csak lehetett, nemzetiségeket telepített, hogy a magyarok erejét így törje meg. Ebben az időben a költő születése színhelyén, Kiskőrösön is szlovák a lakosság jórésze. Petrovits István családjával innen át is költözik két év után Kiskunfélegyházára 1824 őszétől, ahol magyarabbnál magyarabb emberek, kunok laknak. Idősebbik fia, Petrovits Sándor itt születik másodszor, huszonkét hónapos korában: lelke itt válik magyarrá igazából, tudata, érzelmei, nyelve itt lényegül magyarrá. Nem számít tehát, hogy például Petőfi esetében a dédapa szláv, hiszen a költő édesapja, Petrovits István már a színmagyar Kartalon születik, és mindvégig büszke magyarságára. Fiait is magyar környezetben igyekszik nevelni. Hrúz Mária, az édesanya szlovák eredetű, Nikláról származik, tizennyolc éves koráig nem sok magyar szót hall. Arany János visszaemlékezése szerint ugyan jiem mindig ejtette tisztán a magyar szót, de folyvást beszélte”. Hrúz Mária húga, Nánika, aki egészen fiatal leányként költözik az újdonsült Petrovits házaspárral a Kiskunságba, már teljesen felolvad a magyarságban.

Petőfit tehát Félegyházán színmagyar környezet neveli, az itt élő magyarnál magyarabb kun kultúrát szívja magába egészen öt éves koráig. Ekkor ugyanis megkezdi hányatott diákéveit, és számunkra ma már elképzelhetetlenül sokféle hatás éri ennek a soknyelvű országnak sokféle táján. Nevelői között találkozik majd nem egy nemzetiségivel, de diáktársai között is akad még görög is. Változatos tehát iskoláinak, társainak nevelő hatása, a legelsőről, a kecskeméti evangélikus elemi iskoláról már tettünk említést. A legnagyobb hatással az aszódi gimnázium van Petőfi szellemének alakulására, itt 1835-től 1838-ig tanul. Kedves tanára, Koren István professzor hatására kezdett buzgón olvasni a tanyanyagot messze meghaladó irodalmi és történelmi műveket.

Már ezekben az években egyre világosabban kiütközik belőle az olthatat- lan szabadságszeretet, mindenféle kötöttség, korlátozás elvetése. Egy önval307