Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - Valuch Tibor: A népi mozgalomról
mészetesen számos más lényegi eleme volt, hiszen ezeknek a szellemi-politikai csatározásoknak a hátterében rendszerint megtalálható a magyar polgárosodás történetének különböző' értelmezése, a felemás polgárosodásból fakadó reformszükségletek és lehetőségek eltérő megítélése, a különböző modernizációs stratégiákból fakadó nézetkülönbségek, a nemzeti hagyományokhoz való viszonyulás eltérő értelmezése és ezzel együtt a tradíciók megőrzésének eltérő megközelítése. A kortársak közül Szabó Zoltán úgy vélte, hogy a népi-urbánus ellentét egy olyan fantom konfliktus, aminek tulajdonképpen hiányoztak a valóságos alapjai. „Falu és város, nép és kultúra, radikalizmus és humanizmus Magyar- országon sohase voltak ellentétek. A magyar írók legtöbbjének Janus-arca van: egyik a föld, a szegénység felé pillant, a másik nyugatra. Ez nem érdem, hanem szükségszerűség. A szépnek és az igazságnak ebben az országban mindig ugyanazok a papjai.”31 Az író származását, műveinek tematikáját önmagában nem tekintette elégséges alapnak az irányzatba történő besoroláshoz. Egyenesen tiltakozott az ellen, hogy a szellem emberei között ilyen alapon állítsanak fel rangsort. Az efféle mechanikus osztályozásnak éppen ő volt az egyik eleven ellenpéldája, hiszen nagyvárosi közegből indulva jutott el a falukutatásig. A műveket mindenkor azok értékén mérte, hiszen az író értékét alkotásainak minősége szabja meg. A váltakozó hevességgel folyó vitát - Szabó Zoltán - a nézőpontok különbözőségeként, társadalomszemléleti hangsúlyeltolódásként értelmezte. Az írók tájékozódásának többirányúságát természetesnek tartotta. „Egy test kétfelé ágazó és kétféle veszedelmet érzékelő idegei voltunk. Öncsonkító szemlélet az, amely azt mondja, hogy a magyarság sorsára csak az európai civilizációs válság van hatással, s a hazai paraszt-életforma válsága elhanyagolható. De éppen így hibás és öncsonkító szemlélet ennek fordítottja is.”32 Ezzel a mérsékelt, józan hangütéssel Szabó Zoltán egyfajta közvetítő, kiegyenlítő szerepre vállalkozott, törekvései azonban nem jártak sikerrel. Végezetül megkerülhetetlen az a kérdés: van-e jövője a népiségnek, mint politikai ideológiának? A kérdésre feltételes megengedő választ kell és lehet adni. A népiségnek lehet jövője, ha képviselői képesek részt venni egy olyan nemzetfelfogás kialakításában, amely mentes a kirekesztő szándékoktól, amelyben a reális nemzeti önszemlélet a meghatározó az öncélú magyarkodással szemben, s amely nem tekinti a nemzeteszmét mindent meghatározó társadalomrendező elvnek. Ezen túlmenően egy korszerű népiség kialakításá- nak/kialakulásának döntő fontosságú előfeltétele, hogy kidolgozói és képviselői a népi mozgalom legjobb hagyományait követve a demokrácia valamint a közép-európai népek demokratikus erői összefogásának a gondolatát állítsák centrális helyre az újrafogalmazandó népi eszmekor kérdései között. Mindez nem jelent egyebet, mint azt, hogy a népiség akkor lehet ismét komoly szellemi és politikai tényező, ha hívei átgondolják ennek ma is érvényes hagyományát, s az így megfogalmazódó gondolatok képviseletére korszerű és hatékony fórumokat tudnak teremteni, illetve fenntartani. Egy ilyen vállalkozás azonban meglehetősen nehéz feladat, hiszen a Duna- tájon az elmúlt bő félévtizedben számtalanszor próbálták úgy megoldani a hosszú évek során felgyülemlett konfliktusokat, hogy közben nemtelen célokra használták a nemzeti eszméket és eszményeket. Ennek következtében pedig 303
