Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 3. szám - Valuch Tibor: A népi mozgalomról

kívül egyik kulcseleme az etnikumhoz, mint közösséghez való tartozás.15 A népi mozgalomhoz tartozók gondolkodásának alapeleme volt a társadalmi felelősségvállalás és a nemzet sorsáért érzett aggodalom. Vezérló' eszményük egy olyan Magyarország volt, ahol a nép és a nemzet fogalma, tartalma fedi egymást, ahol a társadalom a függetlenség és a demokrácia keretei között szervezheti a maga életét, és akadálytalanul kibontakoztathatja teremtó' képességeit. Ennek megvalósulását azonban csak a nemzeti öntudatában meg- eró'sített társadalommal tartották elképzelhetőnek. A harmincas években, a közelítő vészkorszak küszöbén született írások többsége a nemzetféltés alapállásából született. S igen távol áll mindattól, amit a nacionalizmus gyűjtő- fogalma jelent. A népi írók jelentős része mentes volt mindenfajta kirekesztő jellegtől és nemzetszűkítéstől. Sőt, a magyarság és a haza iránti elkötelezettség éppen a nacionalizmus uralkodó korszellemével való szembefordulást jelentette számukra. A többség - miként például Szabó Zoltán - Virág Benedek nyomán azt vallotta, hogy ,jó hazafinak lenni nehéz, de nem lehetetlen”.

A népiek centruma egy olyan újfajta patrióta szellem és magatartás meghonosítására tett kísérletet, ami a nemzeti kohézió erősödését, a „kontraasszimiláció” káros hatásainak felszámolását segíti elő. Nemzetfogalmuk elsősorban társadalmi és szellemi volt, nem pedig állami és faji.

A nemzeti kérdések kiemelt kezelésének a harmincas évek végén magától értetődően németellenes éle is volt. Ahogyan Szabó Zoltán megfogalmazta a Szellemi Honvédelem cikksorozatában. A reális nemzeti önszemlélet megszületése érdekében „ma (1939 - V.T.) százszor olyan fontos egy olyan gondolkodási rendszer képviselete és propagálása, mely magyar ügyekben nem ismer más tanítót, mint magyar nagyokat, nem ismer más kritériumot, mint magyar érdeket és nem keres más célt, mint a független, szociálisabb és magyarabb Magyaror sz ágot”.

Az a „nemes patriotizmus”, ami a népi mozgalmat jellemezte a konzervatív és agresszív nacionalizmusoktól való elhatárolódást is magába foglalta. A népiek - Németh Lászlótól Szabó Zoltánig - írásaikban rendre elítélték a Hor- t-hy-korszak keresztény-nemzeti kurzusának irredenta politikáját, és hitet tettek a Duna-völgyi népek békéjének és együttműködésének megteremtése mellett.

A nemzetet meleg emberi közösségként értelmezve abból indultak ki, hogy a népet nem vezetni, hanem szolgálni kell. A magyarság vállalás és küzdelem dolga, Kovács Imre egykorú definíciója szerint: „A nép: passzivitás. A nemzet: készültség. A nép lomha test, sok mindent eltűr, igénytelen, lassan reagál eseményekre, támadásokra, időtlen a szemlélete, a benne rejlő félelmetes erők csak nagy történelmi fordulatok idején törnek fel, ilyenkor elszánt, hogy változtasson helyzetén, sorsán. Ösztönösen biztosítja létét, megmaradását. A nemzet rendkívül érzékeny idegrendszer, mindenre azonnal reagál, a helyzeteket gyorsan kiértékeli, igazodik, ellenáll, visszavonul vagy megalkuszik: tudatosan határozza meg politikáját. (...) Önmaga akarja vezetni önmagát.”16

A nemzethez tartozás, a nemzeti eszmekor döntő módon befolyásolta gondolkodásukat. A nemzeti érzést az emberiség egyik legfontosabb élményének tartották, mert ez alapvetően meghatározza az egyes társadalmak fejlődését. Különösképpen igaz ez az állítás Közép-Európára vonatkozóan, ahol „szinte mániákus igyekezettel akarták minden időben e terület népei a maguk nem297