Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 3. szám - Valuch Tibor: A népi mozgalomról

zeti államát kialakítani”.17 Ilyen körülmények között a népi mozgalom tagjainak többsége úgy vélte, hogy a magyarságnak a nemzeti felsőbb- vagy ala- csonyabbrendűség tudatától mentesen kell formálnia sorsát és politikáját.

A népi mozgalom társadalomfelfogásában domináns volt az a törekvés, amelynek követői a magyar társadalom örökletes deformációinak megszüntetését széles körű, az agrárszférára alapozott, a polgárosodást elősegítő' modernizációs reform útján tartották lehetségesnek. Az ellentmondások feloldásának kulcsát a radikális földreformban látták, hiszen így egyszerre érhető el a társadalmi feszültségek csökkentése és az agrárproletariátus fokozatos felszámolása. Kovács Imre például - Erdei Ferenccel ellentétben - a paraszti polgárosodást a kisbirtokos rétegek erősödésére alapozta, mert nézete szerint a kis- és középegzisztenciák jól szervezett együttműködése eredményezheti az újratermelés bővítését és a piac szélesítését. A megvalósítás módozataival kapcsolatos nézetkülönbségek ellenére olyan szerves fejlődés eredményeként kialakuló polgárosuló Magyarország megteremtéséért szálltak síkra, ahol a gazdaság képes önmaga folyamatos megújítására, és a társadalom a demokratikus közösségi elvek alapján szerveződik.

A földosztás tehát a végrehajtandó reformprogram szükséges, de önmagában nem elégséges feltétele. Hiszen a gazdasági szabadság mit sem ér, ha a társadalom tagjainak nagy része a politikai jogfosztottság állapotában él. A szabadság eredendő emberi jog, a normális létezés alapfeltétele. A népiek gondolkodásának fontos része volt a szabadságjogok védelme. „Mi rendületlenül hittünk a szabadságban, a törvényekben, az alkotmányban és a parlamentarizmusban. (...) A magunk útján járunk, és ez az út az általános és teljes szabadság felé vezet. Nem tűrhetjük, hogy az egyik ember elnyomja a másikat, a kisebb nép függjön a hatalmastól. (...) A szabadság politikáját hirdetjük, az embernek azt az elidegeníthetetlen jogát, hogy úgy rendezkedhessék be, ahogy az neki a legjobban megfelel.”18 - írta Kovács Imre, aki a népi táboron belül talán a legjobb politikusi adottságokkal és képességekkel rendelkezett.

Ha a népiséggel kapcsolatos értelmezési kísérletek során egyes elemzők nem feledkeznének el minduntalan a fenti szempontokról, akkor talán a népiek és a zsidókérdés összekapcsolása sem volna olyan könnyű, a népi-urbánus vitát sem lehetne pusztán zsidó-magyar ellentétté redukálni. Bibó István a népi mozgalommal szemben megfogalmazott antiszemitizmus vádjának okát többek között abban látta, hogy „a népi mozgalom vezető tagjainak csaknem mindnek volt a zsidókérdésben olyan állásfoglalása, amely nagyon árnyalt, nagyon sajátos volt, egyik esetben sem volt antihumánus, de csaknem minden esetben eltért mind az életbevágóan érintett zsidóság, mind egy filoszemita humanizmus általános elvárásaitól”.19

Az kétségtelen tény, hogy a népi mozgalomhoz tartozók közül többen - például Fája Géza, Kodolányi János, Németh László - állást foglaltak a zsidókérdésben, az asszimilációs folyamatok értékelésében, a zsidóság magyar- országi polgárosodásban játszott szerepével kapcsolatban oly módon, hogy álláspontjuk - abban a kiélezett helyzetben különösen - támadható volt és komoly vitákat váltott ki. Más megközelítést igényel az egyértelműen szélsőjobboldali kötődésűvé vált Erdélyi József e kérdésben kifejtett nézeteinek bírálata, s megint mást Sinka Istváné és Veres Péteré, akiknek zsidósággal kapcsolatos ellenérzéseiről tanúskodó nyilatkozatai főként szociális elégedet298