Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - ÉSZT KÖLTŐK - Mati Unt: A hallgatásról
MATI UNT A hallgatásról És jobb is, hogy nem beszélnek, mondta ő határozottan. Valahányszor találkozom velük az utcán, a villamosokon, a vendéglőkben, mindig van bennem valami enyhe rémület, hogy kinyitják a szájukat. Már az első szó képes elrontani az összbenyomást. írjuk csak le őket most közelebbről. Mit kell mindig szégyenlősködni. Az emberek, hiszen nagy részükben azok, a többségükben másfél-két méteres magasságúak, kétlábúak, némi arcszőrzettel. A valós külsejük folyton rejtve marad előttünk, mert ruhát viselnek. Csupán a fejük és a kezük látszik. Általában tudjuk, hogy milyenek, mégis fájdalmas megha- sonlás érzésünk támad, amikor például meztelenül átszaladnak a szobán. Ilyenkor meglepetéssel látjuk lágy formáikat, a szőrtelen bőrüket, a kétes szőkeségüket. Az öltözék mindent megváltoztat, az többnyire merev és szögletes: hegyes cipőorrok, nadrágélek, kerek gombok, kitömött vállak. És az ember nem csupán külsőleg maszkírozza el magát. Az egész viselkedése meg van rendszabályozva, gondolatai a koponya árnyékában bújnak meg. Ne kezdjük el boncolgatni a szellemi életet, ettől óva intett mindjárt az elején. Például az ismeretelmélet mindig idegen maradt a számomra - és nem is tagadom, de egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni. És ezzel nem állok egyedül. Az agy felépítését meglehetősen sokan tanulmányozták, persze kiváltképp szegény macskákon, akik egy szót sem tudnak önmaguk védelmére felhozni, amikor az elektródákat bevezetik az agyukba, csupán csendes nyöszörgésre képesek, amit többnyire amúgy is megtesznek. De a gondolkodási folyamat meglehetősen megfoghatatlan maradt. Az anyagi és szellemi világ között mindmáig van egy missing link, egy hiányzó láncszem, éppúgy mint a majom és az ember között is, és senki sem tudja megmondani, hogy mikor, vagy hogyan vagy miért fognak erre rátalálni. Ezért aztán az egész úgynevezett emberkutatás vagy örökre megmarad szokványos féltudományos spekulációnak, vagy szerencsétlen véletlenségből találnak ugyan célt érő ok-okozati kapcsolatot, ami azonban külsőleg az analógiás esetek kapcsán nem lesz érvényes. Miért esdekel egyszerre megbocsájtásért az öregasszony gyilkosa a piactéren, miért hajtja a szerető apa embertársait elevenen a kemencébe, erre nézvést több különböző, egymásnak ellentmondó magyarázat van forgalomban, amelyek a maguk szempontjából mind helyesnek is látszanak. Én nem akarom ejteni a relativizmust, mondta ő, inkább azt mondom, csupán feltételezéseket gyártunk, amelyek hihetően hangzanak, de ad hoc feltételezésekről van szó. Összegezve: Nem tudjuk, hogy azok ott az utcán, a villamoson vagy a vendéglőben mit gondolnak. Szilárd elhatározása volt az utolsó szót idézőjelbe tenni. (Egyébként magas nyomás ide254
