Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - ÉSZT KÖLTŐK - Mati Unt: A hallgatásról
jén én is minden szót idézőjelbe akarok tenni, mind a sajátjaimat, mind a másokét.) Ily módon gondoljanak ezek, amit akarnak, a fő, hogy hallgatnak. 2. A fő, hogy hallgatnak, ismételte meg töprengve. Hiszen én tudom, mit mondhatnak egyáltalán. Nem akarom ezt itt megismételni, nem akarok példákat hozni rá. Vagy ez esetben egyszerűen csak meg kell neveznem a frázisok lehetséges kezdőszavait: igen, ugyebár, idehallgass, micsoda, na, én ugyan nem, én, istenem oh. Hiszen mindegyik tudja, mi következik, és az, ami következik, különösebben sohasem örvendetes. Igen, szerencsére, ezek hallgatnak. Nyugodtan hallgathatjuk a bitzenét, a városi zajt, a saját óránk ketyegését. Akár egy rossz álom, úgy sejlik fel előttünk az elképzelés, hogy kortársaink birtokában vannak az oratóriumi művészetnek, vagy fejből betanulták a frázis- szótárakat. Köszönjük a szerencsénknek, hogy sohasem került sor beszédversenyre. Hiszen tudjuk, hogy a hang sebessége a levegőben 344 méter per secundum, tengervízben 1550, a vasban pedig 5050! Szerencsére ezek találtak maguknak beszédpótló tevékenységeket. A vendéglőben természetesen esznek, egyszóval a szájuk kásával van tele, a buszon a nyelvük hegyével a fogaikban lévő lyukakat piszkálják, az utcán a tájékozódással és a közlekedés figyelésével vannak elfoglalva. És végeredményben vannak olyanok is, akik őszintén elismerik magukban, hogy az égvilágon semmi mondandójuk nincs. Némelyek sértődöttségből hallgatnak, ki hosszabb, ki rövidebb ideig. Némelyek igyekeznek titokzatosnak maradni. André Maurois is úgy vélte, hogy egy fiatalember nem válik nevetségessé, ha a szalonban egész este hallgat - azzal a feltétellel, hogy csupán egyetlen frázist mond, ami elegáns. Némelyik úgy véli, hogy kellőképpen intenzív a belső élete, és ő ezt nem akarja másokkal megosztani, azaz nyiltan kimondva: nem óhajt gyöngyöket szórni a disznók elé. Némelyik államban meghatározott időben a hallgatás korszaka uralkodik el, gondolom, hogy ez a helyzet a latin-amerikai diktatúrákban áll elő gyakran. Ebben a légkörben megfelelő ideológia jut érvényre, a száj földdel való betömésével fenyegetődznek, elhallgattatnak, azt mondják, hogy a halottak nem beszélnek. Az ellenkezőknek szájkosarat tesznek a szájára. Ezek hallgatnak a kihallgatásokon, elállnak az utolsó szó jogától a bíróságon. Csupán a tenger és a sziklák maradnak meg a történtek sötét tanaiként. De forduljunk vissza napjainkhoz, elevenedett fel, és azt látjuk, hogy az ember gyakran egyszerűen csak önmegtartóztató. Megszületik benne mindenféle intelligens gondolat. Ám az elismert gondolkodók között ez az ember nem merészkedik a maga frázisaival előhozakodni. Alacsonyabb a társadalmi pozíciója mint a kortársi beszélőknek, vagy nem akarja elvenni másoktól a csillogás örömét. Gyakran éppen a nők hallgatnak, mert ismerik a férfiak hiúságát. Hasonlóképpen nem illik a főnöknél okosabbnak vagy ironiku- sabbnak lenni, biztosabb a bólogatás. Némelyik szégyellős. Tudunk férfiakról, akik hallgatnak arról, hogy kedvesük van, tudunk fiúgyerekekről, akik nem mernek a tanóráról a vécére kikéredzkedni, tudunk egész hallgató nemzedékekről. Amikor harmadikként belekerülsz idegen emberek telefon- beszélgetésébe, többnyire csendben maradsz. Csupán pár olyan férfiról tudok, aki a saját szavaival beleavatkozna a beszélgetésbe. Időnként pedig nem talál az ember partnert. Majd kibuggyan belőle a szó, de egyedül van. Ekkor tart 255
