Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - ÉSZT KÖLTŐK - Eva Park: Véletlen
tetben egy igazi tehén, de van tőle egy két éves fiam, és a kajáról is többé- kevésbé ő gondoskodik. Az autó leállt az út szélére, kimászott belőle, körbejött a kocsi orránál és megragadta a felém eső ajtó kilincsét. Belülről tartottam az ajtót, hogy ki ne nyíljon, és ő elnevette magát. Azután megfordult, hosszan, nagy ívben az út- széli árokba pisáit. Majd a gazda nyugalmával megigazgatta a ruháját, és én hirtelen arra gondoltam, ha most az ajtót nagy lendülettel kicsapom, akkor háton vagy vállon találhatom, lehetővé válik számomra, hogy elfussak. Ha a közelünkben lett volna egy autó, meg is próbáltam volna. De nem önmagam féltéséből, hanem a hosszú, lassú utazás okozta csüggedt düh miatt. Láthatóan megsejtette a gondolataimat. A helyére visszaülve megszólalt: - Terveket szövögettél, mi? Ne fickándozz idő előtt. Le akartad velem nyeletni a fogaimat, ugye?- Nem - mondtam. Elnevette magát, felnyüszített, mintha a vidámságba kapaszkodna. Amikor előtűnt Tallinn, képtelen voltam megkönnyebbülést érezni. Egy repülőgép éppen a levegőbe emelkedett, fényei villogtak, majd távolodtak.- Azt gondolod, hogy megérkeztél - mondta, amikor az Ülemiste körgyűrűről Járve felé fordult. - Mindjárt fél hét van, Hiiu szigetére megyek egy üres telepre és magammal viszlek. Vasárnap este rajtunk kívül nem lesz ott senki. Talán nem hiszed? Gondolod, hogy elengedlek csak úgy?- Szánalomra méltó játékot űzöl - mondtam.- Játékot? Te ezt heccnek tartottad? Többet elmondtam neked magamról, mint valamikor az anyámnak. Elhoztalak téged idáig, amikor ott hagyhattalak volna az első bokornál, és a kutya sem ugatott volna utánad... Szállj ki! De tüstént! Szedd a lábad! Mit bámulsz? Az arca dühödt maszk volt, ha elért volna, biztosan megüt. A hatalmas autó a fékezés ellenére még jókora darabon gurult tovább. Kinyitottam az ajtót.- Várj - mondta. Nem tudom, miért hagylak futni. A szemébe néztem, mire még egyszer elnyüszítette rövid nevetését. - Legalább egyszer elkezdtél volna üvöltözni vagy kérlelni, de te csak ültél, akár egy megátalkodott. Várj! Leugrottam, becsaptam az ajtót, megindultam a távolról előtűnő vonat-át- szállóhely felé. Megelőzött, még mielőtt odaértem. Az órámra néztem, és lassú ügetéssel futni kezdtem. Ha mindjárt jönne a busz, valószínűleg hétre haza is érnék. A zsákomban három, félig friss körte volt a gyereknek. Fehérvári Győző fordítása 253
