Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - Mari Saat: Elsa Hermann
anyja egyenesen ki is mondta: Arvo megváltozott, mióta hazajött a seregből - komorrá és magányossá vált; csak gyártja a képeit, amiket senki emberfia nem ért; itt, az otthonában figyelemre sem méltatja sem ó't, sem az apját, sem a testvéreit, amikor akad egy kis ideje, egyedül kószál az er dohén. Hogy hol mászkálhat - talán még mindig a mocsárban, a tó partján. Az egyetlen ember, akivel barátkozik, az Elsa. Elsát tiszteli! Azt mondja, Elsa más, mint a többi nó'... Miért ne házasodhatnának akkor össze? Elsa zavartan hebegett, hiszen ő öreg, tíz évvel idősebb Arvónál. Ám Arvo anyja erre azt mondta, hogy fiának éppenséggel egy nála idó'sebb és bölcsebb nó're van szüksége, aki a maga józanságával a támasza lenne, hiszen nem feltétlenül szükséges a húga pótlékának lennie - és ahogy ezt kimondta, sírva fakadt. Elsa - a maga megszokott együttérző' magatartásától eltérően - most elmenekült, otthagyva a hátsó kamrában a zokogó anyát. A gabonaszárító csűrben Arvo barkácsolt valamit.- Gyere, próbáljuk ki az új pánsípot! - hívta Elsát. Amikor már a csordahajtáson lépdeltek, megkérdezte tőle:- Miről beszéltetek anyámmal? Elsa megvonta a vállát. Kínos volt neki a helyzet. Jó ideig szótlanul mentek egymás mellett. Majd Arvo felsóhajtott és megszólalt:- Tudom én, hogy anya azt akarja, nősüljek meg újra. De minek? Ott vannak nekem a képek. A húgoddal boldog voltam. Most - én nem is tudom... Valószínűleg nem... De most már valami többre vágyom... A szénafóld széléhez értek. Elsa otthagyta Arvot a pánsípját bűvölni, és azt mondta, továbbsétál a mocsárig, megnézi, mennyi mocsári hamvas szeder várható az idén.- Nehogy belemenj a tóba - figyelmeztette Arvo.- Nem. - mondta Elsa. - Azt aztán nem merem megtenni. Egyszerűen egyedül akart lenni a gondolataival... Hogy boldog? És többre vágyik? Vajon ő volt-e valaha is boldog? Erre nem tudott válaszolni magának. De mindig elégedett volt az életével. Képtelen volt beletörődni a húga sorsába: igazságtalannak érezte, hogy a húgának árvagyerekként kellett felnőnie, és ilyen fiatalon, a. boldogság kezdetén odavesznie... Ám a saját életével mindamellett elégedett lehet. Jó eredményeket ért el a sportban, nemrég kapta meg az egyetem elvégzését tanúsító diplomát... Hogy miért nem ment férjhez? Mert az ő számára megengedhetetlennek érződött, hogy viszonozza a közeledési kísérleteket, mert azokkal egy időben felelős volt a húgáért. így utólag nem kételkedett benne: természetes kötelesség- és felelősségtudat kötötte a húgához. Álságos lett volna önmagának családot teremtenie. Szinte észrevétlenül ért a tó partjához. Leült a part szélére a hangafűbe, kezével átkulcsolta a térdét. Azt nézte, hogy a tó nem is annyira rémisztő. Sok állatnak ebben van az otthona. Lám, a vízipók hogy siklik végig a hullámokon, egészen a felszín közelében megvillan a kárászponty háta. A sötét, barnás víz ráérősen hullámzik. És a tó közepén valami melegen, hívogatóan fénylik fel, mintha egy szelíd asztali lámpa fénye törne föl a felszínre. Elsa szívét vágyakozás töltötte el. Fehérvári Győző fordítása 239
