Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám - Mari Saat: Elsa Hermann
ken pedig Arvoékhoz utaztak a szülői házba... Szénakaszálás idején Arvo a feleségével két egész hétre lement a vidékre - a szabadságuk egész időtartamára. Elsa, aki csupán augusztusban vehette ki a szabadságát, ezen a két hétvégén meglátogatta őket. Egykor mocsaras vidék volt, most, a kolhozkorszakban már kiszárították a mocsarat. A portán túl a szántóföld kezdó'dött, azután az erdős legelő következett hatalmas lucfenyőkkel és égerbokrokkal, továbbmenve szénafóldcsíkok húzódtak egymástól árkokkal és bokorsávokkal elkülönítve, legvégül pedig a végtelen mocsár. Bent a mocsárban a tó csillogott. A tűző napfényben rendkívül csábítóan a verejtékező bőr számára. Ám a tó feneketlen volt. A felszín csillogása csalókán bátorított. A lebegő tó'zegpor átláthatatlanná változtatta a vizet, és ha valaki egyenesen belenézett, ez a sötétlő mélység már riasztónak tetszett, akár a nyílt tenger. Sem Arvo, sem a testvérei nem tudtak úszni. Az anyjuk mindig a tóval ijesztgette őket. Elsa is félt ettől a mély víztől: ő békaúszásban úszott ugyan valamelyest, de itt, a mocsári tóban csupán egyszer mert megmártózni a húga felügyeletével, ő maga pedig görcsösen belekapaszkodott a part szélébe. Ezzel szemben Elsa húga szerint a tó a gyaloglások fő úticélja volt. Azt mondta, szívesen élne ebben a tóban. Amikor levert hangulatban egyedül bekódorgott az erdőbe, visszafelé jövet a haja mindig nedves volt. így esett meg, hogy egy estén a szénabegyűjtés után odaveszett. A félhomályos júniusi éjszakában párázó tó partján találtak rá a ruháira. A tetemét nem lelték meg - valószínűleg besodródott valahová a part pereme alá. Arvo a felesége halálát követően félbehagyta tanulmányait, mire bevitték katonának. Elsa egyedül maradt. Az aktív sportolást már az előző nyáron végleg abbahagyta, és amikor a munkahelyén felajánlották neki, hogy folytassa ismét egykoron félbeszakadt tanulmányait, örömmel beleegyezett. Esténként az éjszakai lámpa fényénél olvasva úgy érezte, mintha a tűnt idők visszatérnének, mintha kis húga ismét ott feküdne a háta mögötti ágyban és arra kérné Elsát, hogy hagyja a tanulást és feküdjön oda mellé. Két év múlva Arvot leszerelték a hadseregtől és hazaengedték. Zavartan szabadkozott, ám Elsa udvarias beleegyezésével újból elfoglalt egy szobát Elsa lakásában - végtére is oda volt bejelentve... Megváltozott. A tekintete még tisztább és mélyrehatolóbb volt mint egykor, még szűkszavúbbá vált. A seregben ruharaktár-őrként szolgált és érdeklődés ébredt benne a művészet iránt. Mostanság, amint hazaérkezett a napi munkából, esténként mindenféle grafikát rajzolt hosszúhajú bohémek társaságában - ezek hasonszőrűek, jóllehet fiatalabbak, izgágábbak és alighanem ostobábbak voltak, mint a húga korabeli emlékekből felsejlők -, és azt magyarázta, hogy a művészet segítségével megpróbálja humanizálni a technikai szemléletet. Mindez aggodalommal töltötte el Elsát, de Arvo ezzel együtt meglehetősen értelmesnek tűnt számára. Mindazonáltal Arvo anyja is aggodalmaskodott. Elsához írt leveleiben mindig azt firtatta, mit csinál a fia: nem iszik-e sokat, nem jár-e rossz társaságba; vajon Elsa nem tudná-e rávenni, hogy a vonalak húzogatásánál valami komolyabb dologgal foglalkozzon... Elsa nyáron két hétre Arvo szüleihez utazott, hogy segítsen a szénabetakarításban. Családtagként fogadták, és Arvo anyja sokszor elismételte a fia előtt: lám, ez az Elsa igen remek asszony. Egy nappal az elutazása előtt Arvo 238
