Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 3. szám - Mari Saat: Elsa Hermann

den lehetséges sportágba belekóstolt. A középiskola befejezéséig már röplab- dázott, kosarazott, teniszezett; járt művészi tornára; vívott, úszott és a sport mellett az iskolai zenekörben fuvolát, a rajz szakkörben festészetet tanult. Mindenütt azt mondták rá, van hozzá tehetsége. Élénk volt, ügyes, formálható, élesszemű és jó hallású. Am sohasem kötötte le az, amivel éppen foglalkozott. Untatta.

Olykor azt mondta, valójában semmit sem akar csinálni. Máskor meg azt bizonygatta, hogy valamit akar, csak még nem tudja, mi az. Közepes eredménnyel fejezte be a középiskolát, és nem tudott hol továbbtanulni. Egyszer ugyan megpróbált bejutni a színművészetire, de nem jutott át a szűró'vizsgán.

Elsa munkahelyet szerzett neki a saját intézménye egyik osztályán. Időközben azonban fiatalokból álló baráti kör gyűlt a húga köré, akik a színház és egyéb művészetek iránt tanúsítottak érdeklődést. Ez megrémisztetté Elsát: a húga új barátai szó'rmókok és izgágák voltak. A húga esténként odamaradt mindenféle összejövetelen, csak reggel tért haza feldobottan és felajzva... Elsa egyedül járt látogatni a nagynénjüket; amikor a húga nagyritkán mégis vele tartott, idegenként ült ott, és úgy vigyorgott, mintha valahol távol volna. Elsa nem tudta megmondani, mi volt riasztó a számára a húgával kapcsolatban. Elveszíti? Nem, nem valami konkrét szerencsétlenség, amin mindig felül lehet kerekedni valahogy, inkább valami olyasmi, hogy távolabbra sodródhat tóle, mint a levél a fától... Ezért örült aztán Elsa nagyon, amikor a húga a közös munkahelyükről egy szerény fiatalemberrel kezdett együtt járni.

Ez a fiatalember, Arvo Laul, technikusként dolgozott ugyanazon az osztályon, ahol Elsa húga is. Valójában a műszaki egyetem nappali tagozatos hallgatója volt, de szűkös anyagi helyzete miatt - sokgyermekes családból származott -, kiváltképp pedig jó tanulmányi eredménye okán, élt a rektortól kapott különengedéllyel: munkát vállalt és az előadásokat saját belátása szerint látogatta... Mindössze huszonegy esztendős volt, Elsa húga pedig tizenkilenc, amikor összeházasodtak, Elsa mégis örült - a fiatalember megbízhatónak látszott. Kerekded arcú, gyengéd és komoly fiú volt. Vidékről származott, távoli kolhozfaluból, erdőségek és mocsarak közül. Az anyja állatgondozó, az apja pedig a kolhoz kovácsa. Mindketten szerettek énekelni, az apja kitűnően tangóharmonikázott. Arvonak három testvére volt, valamennyien jóval fiatalabbak nála. Közülük a legidősebb, egy huncut, nyughatatlan fiú, akkor fejezte be a középiskolát; a másik kettő kövérkés, beteges, ám vidám ikerpár, még általános iskolába járt. Egyetértő, nyitott és barátságos család volt, ahová Elsa húgának és részben magának Élsának is szerencséje volt bekerülni.

Az esküvő előtt Elsa meglátogatta otthonukban Arvo szüleit. Úgy fogadták, mint a menyasszony anyját. Elsa tamáskodott, nem korai-e még a gyerekeknek összeházasodni, Arvo anyja azonban a kezével gesztikulálva hesseget- te el Elsa kételyeit: nincs ebben semmi korai, mindketten dolgoznak már, megkeresik a kenyerüket; ha a fiú megnősül, nem züllik el a fővárosban; Arvo kiskora óta a testvéreire vigyázott, képes ő egy nőről is gondoskodni... és mivel nekik maguknak úgysincs lányuk - ők a férjével a menyüket a lányuknak fogják tekinteni. Elsa a bensőjében egyetértett Arvo anyjával: miután Arvo a kollégiumból Elsa és a húga lakásába költözött, némi melegséget és otthonosságot hozott magával... Hármasban jártak a nagynénit látogatni. Hétvége237