Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 1. szám - Pósa Zoltán: Finálé
nem lehet-e baj az ilyesmi meghallgatásáért is... Egy leendő tanár renoméjának semmiképpen sem használ. Szorítlak magamhoz, dalolunk, együtt énekled velem a „cocacolát”, majd ti következtek a pikáns francia dalokkal, amit tudok, veletek kornyikálom. Sokáig zötyög velünk a buszocska, elég rosszul érzed magadat, allergiás vagy az állandó, émelyítő fól-alá mozgásra, a nóta is arra jó, hogy eltereld a figyelmet önmagadról, sanyarú fizikai állapotodról... vigasztallak, s te figyelmeztetsz, „ne beszélj róla, mert esetleg az öledbe rókázok”. Németgúnyoló nóták sem maradhatnak ki a repertoárunkból, a Csínom Palkóból jól megnyomjuk: „Darulábú szarkaorrú hitványka németség, Fut előlünk, reszket tőlünk, nyomorult nemzetség” ...Zsuzsa most már kiabál: hátha érti valaki és megint, bennünket is belekevertek, rólunk is levonják a konzekvenciát... ez persze csak olaj a tűzre, csak azért is visszatérünk az inkriminált passzusra, majd lefordítom neked az egészet, az erdélyi Himnusztól a Boldogasszony Anyánkig... - Provokálsz, minden megnyilvánulásod csupa provokáció... - A költőnek oppozícióban kell lennie a hatalommal is, a társadalommal is. Persze, tudom, ezt nem csinálhatjuk a végtelenségig, de nem is akarjuk. Hazamegyünk, s egy darabig pihenünk, ha megússzuk a kalandokat, csöndben maradunk, maximálisan túlfeszítettük a húrt, a következő nekirugaszkodásunk elszakítja. írni kell, alkotni... Csak a Nagy Műért érdemes betörni a fejünket... Akkor írjad és ne hősködj... írom én, szakadatlanul írom... Gyuri végtelenül szomorúan zötyögteti magát, kietlen arca és Karin piknikus életvidámsága eleven kontrasztként árulkodik arról, hogy nem sikerült kompromisszumot kötniük. A vakációzó feleség, a férfiéhes menyecske nem hajlandó megtörni a nyugalmat ígérő interludiumok idilljét távlattalan monogám szerelmi kapcsolatokkal, svéd szexuálpatológiai drámákba illő konfliktusokkal. Megpaskolja Gyuri kezét: buta gyerek, örülj annak, ami jut neked, tessék - mutat szét -, te is fürödj, addig kell fürödni, amíg nyár van... Gyuri lehorgasztja a fejét, nem felel, szeme alatt a karikák láthatóvá szélesülnek, elszunnyad, Karin anyás mosollyal az ölébe húzza a fejét. Albert is elhalkul, mintegy előrevetve a reánk váró csöndesebb napok kálváriáit. Lassan elszunnyad Christiane vállán... Zötty zutty... Hangulatos német városka, kedvenc virító csontvázas házaim felfelé ívelő dombvidék szelíd lankáira kapaszkodik föl... Függetlenül a nagy előd iránti maximális tisztelettől a Goethe házaktól már én is telítődtem... Filmvetítés formájában mutatják be a ház korhű, eredeti berendezését... tanulságos mozi, de forró éjszakáink után arra jó, hogy a sötétben kókadozzunk, szunnyadoz- zunk... Rüdigertől megkérdezem: „Az első sorban is leülhetünk?” .NATÜRLICH” - válaszolja keményen... Minden összezavarodik bennem, alaktalan félelem, felszabadult egymásrautaltság és világvége-hangulat elválaszthatatlan fonadékává, a földszinti üveghuta-kiállítás most csak téged érdekel, három percig egyedül maradok. Áthajol valaki a nyakamon, feléfordulok, szájon csókolnak, engedelmesen szétnyitom ajkamat, fogaimon végigsöpör egy vékonyka nyelv... „Söröshordó” - közli velem melegen Jordanka, hiszen ő volt az, bulgária feketehajú, érzéki képviselője, a kezéért nyúlok, megszorítom, ő még egyszer megsimogat „középen”, majd pszt intve elhúzódik tőlem, hiszen te jössz... bemelegített, szegényke, azt hiszi, hogy „nagyon szeretlek”-et mond, magyarul, Albert 23
