Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Bohumil Dolezal: "Bibóról - cseh szemmel"
István távolságtartó szemlélőként figyelte az európai fejló'dést, melyet e történelmi folyamat általános vonásaival próbált ábrázolni. Rádl álláspontja a mélyen hívó' emberé volt. Rádl kiindulópontja az emberi „én” volt. mely létezésének minden pillanatában szembetalálkozik az isteni hatalommal, az ember telve van az evilágon páratlan, Istentől kapott küldetésével; innét származik szélsó'séges keresztény individualizmusa: „Én létezem, te csupán a széltől fodrozott tenger felszíni hulláma vagy - vagy ez a világ mindenestül csupán véletlen, ami mögött az örök abszolút igaz, isteni arcú lelkiismeretem áll?”."'' Ezért azután annál meglepőbbek a párhuzamok Bibó és közötte. Rádl „Nyugat” fogalma nagyon emlékeztet Bibó fölsorolására, melyben a demokráciára való „előiskolázottság” elemeit sorolja föl:,Nyugaton azt a hatalmasan kiterjedt és széles szellemi vidéket értjük, melyből magas hegyként emelkedik ki Szókratész független kritikája, a római jog a világos fogalmazás iránti érzéke, a keresztény felebaráti szeretet, a lovagiasság az egyéni függetlenség iránti megértése, a skolasztikus metafizika, a reformáció visszatérése az evangéliumhoz, az angol parlament, a tudomány alapjai, a felvilágosodás, a humanitás, az emberi jogok, a demokrácia... Nyugat történelmének szelleme a haladáson alapul, mely újabb és újabb fölfedezéseket tesz, melyek tökéletesítik az előzőeket.”39 A hasonlóság nem csak a két fölsorolás azonos elemeiből adódik (római jog, kereszténység, lovagság, angol parlamentarizmus), hanem az európai fejlődést folyamatosnak tekintő fölfogásából is, ami szerint a modern civilizáció elemei az európai középkorból eredeznek. A középkori univerzalizmus csodálata vetül az erkölcsi rend fogalmára is: „Erkölcsi rend uralkodott a középkorban is: léteztek ugyan kritizált filozófusok, de a filozófia a skolasztika büszkeségévé vált. Tiltakoztak a császári Róma erkölcstelensége ellen, de a köztársasági Róma jelleme megerősödött és elmélyült a középkorral. A görög társadalom Homérosztól a perzsa háborúkig konszolidált volt; a római társadalom még konszolidáltabb volt a köztársaság korában. A középkor azonban, átölelve az országokat Spanyolországtól Lengyelországig, Skandináviától Dél-Itáliáig, a középkor helyi eretnek- és hatalmi villongásaival telve is erkölcsileg egységes volt, úgyannyi- ra, hogy majd évezredek múltán is csodálattal emlékeznek rá az emberek. Morálisan a középkor az antik életben folytatódott - alapvető tény a filozófus számára: a középkor az antik világ folytatója volt - forradalom, ellenállás, az ún. értékek átértékelése nélkül.”40 Rádl fölfogása a középkor meglehetősen harcias védelmezésébe torkollik: „Vajon hagyjuk félrevezetni magunkat azzal a reneszánsz korában fölvirágoztatott középkorellenes propagandával, mely a felvilágosodásban és filozófiai romantikában folytatódott? Az efféle negatív, gúnyos és megalázó propaganda és agitáció olyan embernek műve, mint Machiavelli, Giordano Bruno, később Voltaire és nagyszámú társaiké. E propaganda megakadályoz ama mozgalom nagyságának megértésében, mely a kereszténység kezdetén az egész akkori világot megragadta.”41 Megjegyzem, hogy ugyan kevésbé harciasán, de Bibó is hasonló szellemben védelmébe veszi a kereszténységet az Anatole France-féle szabadgondolkodó kritikával szemben.42 Alovagságban és szerzetességben megtestesülő szolgálat ideáljának jelentőségét ugyanúgy fogja föl Rádl és Bibó is: ,A korban, mikor Európában elterjedt a kereszténység, a következő volt a cél: a lélek világa mint legbiztosabb 163
