Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 2. szám - Bohumil Dolezal: "Bibóról - cseh szemmel"

jedelmében posztumusz publikált munkájában „Az európai egyensúlyról és békéről”.24

Bibó az emberiség történetét társadalmi kísérletek soraként magyarázza. E kísérletek az agresszivitás leküzdésének emberi vágyából, a halandóság tudatából, az egzisztenciális félelemből származnak, ezért a szabadság és az ész kormányzatának intézményesítésére törekszik.25 A hatalom tevékenysége a társadalomban fokozatosan humanizálódik, moralizálódik és enyhül is. Bibó később az „európai kísérletet” követi módszeresen, melyben alapvető jelentőségű a kereszténység, Jézus parancsa szelídségre és hite a lefegyverző, kiengesztelő gesztus hatékonyságában.26 Bibó analíziseit dióhéjban két szakaszban lehet összefoglalni, melyeket itt idézek. Az egyik az európai fejlődés akkori állapotával foglalkozik, csak általános utalásokkal annak gyökereire. Bibó a „szabadságjogok európai rendszeréről” beszél, melyet az „angol politikai gyakorlat és a francia forradalomnak az ideológiai gyakorlata együtt” dolgozott ki. Ezt a következőképpen határozza meg: „Ennek döntő elemei a hatalmak elválasztása: az általános választás útján létrejövő népképviseleti parlament, a parlamentnek felelős vagy valamilyen módon a nép által kiküldött és visszahívható vagy határidős végrehajtó hatalom, a végrehajtó hatalomtól független bíráskodás, amelynek hatásköre valamilyen formában kiterjed magára annak a hatalomnak az aktusaira is; a mindeme intézmények ellenőrzését lehetővé tevő szabad sajtó, gondolat, gyülekezési és egyéb szabadságok, kiterjedt helyi önkormányzat, amelyek mind egymással összefüggő, egymást láncszerűen kölcsönösen tartó rendszert alkotnak, amiből egyetlenegy elemet sem lehet úgy kiemelni, hogy azzal az egész láncolat és az egész rendszer kárt ne szenvedjen.” Bibó az egészet láncként határozza meg: „amelynek - bár végső kincsengésében sok antiklerikális elem közepette jött létre - a végső gyökerei abban a társadalomszervező munkában gyökereznek, amelyet a kereszténység Nyugat-Európában elindított. Pontosabban: a végső gyökerei a görög-római politikai gyakorlatban gyökereznek, de azt tovább építette a keresztény inspirációjú társadalomszervezés, és ebben az értelemben a szabadságjogoknak ez a rendszere talán az egyetlen komoly sikeres megvalósulási formája a kereszténység erőszakmentességet hirdető erkölcsi programjának”.’27

Annak az akkori állapothoz vezető történelmi út rövid összefoglaló leírása következik, mely aztán az európai egyensúlyról és békéről írt művében. Bibó ebben a kereszténységtől átitatott nyugati civilizációnak az európai hatalmipolitikai viszonyokra gyakorolt hatását írja le: „A nyugati civilizáció, a születésrendi és uralmi társadalomszerkezet először megszelídítette és kiegészítette, majd az emberi lélek elidegeníthetetlen méltóságának keresztény gondolatából le merte vezetni minden ember egyenlő méltóságának, szabadságának és egyenlőségének szekularizált követelményét, és gyakorlati célul merte kitűzni a hatalom spiritualizációját, az önkormányzatot és személyiségen alapuló szelekciót.

Ennek a fejlődésnek az európai társadalom hosszú múltra visszatekintő intézményei adták a gyakorlati előiskoláját. Első volt ezek között a monarchia és arisztokrácia spiritualizálása, az uralmi helyzeteket hivatássá szelídítő és szolgálattá szublimáló lovagi eszmény gyakorlati iskoláján keresztül; azután a szerzetesi önfegyelem és önkormányzat iskolája; a merő uralmi helyzetektől

160