Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 2. szám - Bartha András (Borto Andrei): Pusztuló Pusztina - Félrevert csángó harangok siralmai

Aromán történészek állásfoglalása, hogy a csángók elmagyarosított románok. Eddig rendben van; Erdélyből ezek az elmagyarosított románok áttelepülnek románok által lakott vidékre, jelen esetben Moldvába. Következő' a kérdésem: román környezetben miért nem beszéltek románul, miért őrizték meg évszázadokon keresztül - elszakadva - a magyar nyelvet, távol a magyar területektől? A XVIII-XIX-ik század utazói (de az eló'djeik is) feljegyzik, hogy Moldva területén gyakran találkoznak (csak) magyarul beszélő' emberekkel, melyek falvak sokaságát alkotják. Szintén itt említeném, hogy a XIII. századtól léteznek feljegyzések a moldvai magyarságról. Az utolsó nagyobb kivándorlás-menekülés az 1764. január 6-ról 7-re virradó reggelen Csík- madéfalvára összegyűlt székelyek megágyúzása után történt, ahol több mint 4000 székely vesztette az életét; ennek következtében sokan az életben maradottak - a bűnvizsgáló bizottság elől - Moldvában kerestek menedéket, létrehozva a székely-csángó településeket, falvakat. De ezután is folyamatosan érkeznek újabb és újabb magyar menekültek, gyarapítva az ott élők számát (pl: 1849 után).

A középkorban közel hét évszázadon át a lengyel püspököknek sikerült kiterjeszteniük jogkörüket a moldvai katolikusokra is. Az itteni katolikusok ügyét 1620-tól kezdó'dve a római misszióközpont vette a kezébe. Egészen a X3X. század végéig, negyed évszázadon át Róma magyarul nem tudó, túlnyomórészt olasz papokat küldött Moldvába, akiknek a legfőbb törekvésük az volt, hogy híveiket szellemi sötétségben tartva zsarolják, kifosszák őket, magúk pedig „küldetésük” befejezése után gazdagon térjenek vissza hazájukba. Zöld Péter csíki pap 1781-ben kelt jelentése szerint ezen misszionárius atyák ... mind tisztán olaszok, akik sem a román, sem a magyar nyelvet nem tudják beszélni és azt a kilenc magyar plébániát teljességgel nyomorultan és lanyhán szolgálják: nyomorultan, mondom, a nyelvnek nem tudása miatt és lanyhán, mert inkább áhítoznak a pénz összeseprése után, ami a legvilágosabban kitűnik abból, hogy küldetésük kilenc évét bevégezvén, pénzzel nyakig megtelve, ahogy a parasztok szeretik mondani, mennek vissza Olaszországba...” A csaknem századfordulóig tartó lelkipásztorkodásuk alatt nemcsak hogy nem ismerték a magyar nyelvet, hanem a Vatikán sugalmazására a szó szoros értelmében tűzzel-vassal irtották és üldözték azt. Például Jernei János, keleti utazása kapcsán (1844 és 1845 között) leírja, hogy az elkeseredett szabófalvi csángók az erdélyi püspökhöz fordultak magyar papért és magyar imád- ságoskönyvekért. Folyamodványuk azonban az olasz papjuk kezébe jutott. „Volt dolga a dereskolódásnak, bot, korbácsnak. Néhány rabságot is szenvedett.” 1881-ben Bukarestben román katolikus érsekséget, Jászvásárban (Iasi) püspökséget és mindkét helyen papneveldét állítottak fel. Ennek eredményeként a második világháború után létrejött első' magyar nyelvű iskolák, az ellenük áskálódó Durkovici - Jászvásár román katolikus püspöke - hirdette: „A magyar nyelv, az ördög nyelve, aki magyarul beszél, az ördöggel társalog.” Napjainkban is ezzel fenyegetik a vallásos csángómagyarokat. Moldvában az, hogy katolikus vallású (amit a csángók, ha nemzetiségükről van szó, legtöbb esetben azt válaszolják: sunt catolic = katolikus vagyok), már megkülönböztetés a román lakosságtól. Az is a magyar eredetre vall, hogy templomaik védó'szentjei sok esetben magyar szentek: Szent István király, Szent László, Szent Imre, Szent Margit stb. Ezeket az évek során átváltoztat153