Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Bartha András (Borto Andrei): Pusztuló Pusztina - Félrevert csángó harangok siralmai
egy elhagyott bukovinai német templomból származik. Az oltárkép Szent István királyt letérdelve ábrázolja, miközben felajánlja Szűz Máriának az ország koronáját, kardját és jogarát. Az 1940-es évek elején, amikor a bukovinai székelyeket államközi szer- zó'dés értelmében Magyarország hazavitte Romániából, Pusztinából is fölkere- kedett néhány tucat család. Ok 1945-ben végül is a Baranya megyei Szárászon, kisebb részt pedig Egyházaskozáron telepedtek le. 1945-ben még vagy tíz-tizenöt család kapódott, s kevés vagyonát eladva vagy elajándékozva elindult Magyarországra. Az akkori államközi viszonyok azonban már nem tették lehetővé az átköltözést, s vissza kellett térniük Pusztinába. 1946-ban Pusztinán is megalakult a Magyar Népi Szövetség helyi szervezete, 1948-tól magyar iskolát is szerveztek, vagy öt fiatal Csíkszeredába került a gimnáziumba. Később még heten kerültek Erdélybe, tanítóképzőbe. Csakhogy mire elvégezték volna, Pusztinán is beszüntették a magyar nyelvű tanítást. Ettől kezdve román nyelven tanítják az iskolában a pusztinai magyar gyermekeket, mind a mai napig. Hogy ez mit jelent, arról így beszélt valaki, aki több mint két évtizedet tanított a faluban: ,Amikor az iskolába jönnek a gyermekek, akkor bizony nagyon nehéz, mert odahaza mind magyarul beszélgetnek, s nagyon keveset tudnak románul. Azok tudnak, akik még elmennek óvodába néhány évet, de az ilyen kevés. S az óvoda gyenge, mert nincs óvónő. Se magyar, se román. Olyan kellene, aki ismeri mindkét nyelvet. 1955-ben a tanítók mind magyarok voltak, de aztán elmenekültek vissza Erdélybe. Pedig a pusztinai gyermekeknek jó eszük van, s tudnának tanulni többet is, ha a tanítók tudnák őket segíteni. A gyermekek könnyebben megtanulnák az anyagot, mert magyarul értik. Hivatalosan azt mondják, hogy ha ez román iskola, akkor ott románul kell beszélni s románul kell menjen a tanítás. De mikor bemegyek, s látom, hogy a gyermek nem érti, s hiába mondom neki egyszer-két- szer-háromszor: duná ziua... akkor megmondom, hogy ne gyerekek, a buna ziua azt jelenti, hogy jó napot. Aztán vettem a szavakat, s tanítottam az enyémeket, de ezt nem engedi az órarend. Úgy loptam el néhány órát, hogy tanítsam őket. így nálam az történt, hogy megértették, amit mondtam, s amit írt a könyv, azt el tudták mondani. De a szomszéd osztályba, ahol a tanítók románok voltak, ott is megtanulták, de nem értették. Ezek a román tanítók nem tudnak magyarul, s a gyermek az anyagot bemagolja, s úgy elmondja; nem mindegyik tudja megtanulni, de némelyik úgy megtanulja, csak ha közbeszólsz, akkor derül ki, hogy az. nem érti. Amikor a gyermekek elvégzik a nyolc osztályt, akkor tudnak beszélni románul, de nem nagyon értik. Sok szót használnak románul, de ha megkérdezed, nem tudja lefordítani, nem tudja megmondani annak a román szónak az értelmét. ” A magyar iskolák megszűnése után következett a kollektivizálás, majd az 1960-as években a közigazgatási átszervezés, aminek során a pusztinaiak nem akartak többé Grigorénhez tartozni, hanem erővel a Tázlón túli Perzsojhoz (Páijol) kötötték magukat. Bár azóta már megbánták, hogy annyira erőltették a dolgot, érdemes fóleleveníteni az eseményeket. Jól példázza a falu népének tartását, hogy a két rossz közül a kisebbnek tűnőt választhassák. Kaszáp István a következőket mondta: .Megyésítéskor a megye és a párt azt akarta, hogy Pusztina Grigorénhoz tartozzon, s a falu fellázadt. Elmentek Bukarestbe s onnan hoztak komissziót. Idejött egy generális, itt vót képviselő, s mikor ment 150
