Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Fábián László: létváz
18 ... Túl azon, hogy a világegész szemlélésére nincsen módunk, mivel abba magunk szintén beletartozunk (viszonylatunkkal a világegészhez), még az is a transzcendencia felé irányítja figyelmünket, amit Jaspers így fogalmaz meg: ,A világ nem kész. Folytonos változásban van. így a világról való ismereteink sem lehetnek soha teljesek. A világ nem érthető' meg önmagából”*, kell hozzá a transzcendencia föltárása, amihez a metafizika vezet a maga egyáltalán nem „pontos” válaszaival, én azonban annyit cizellálnék Valéry véleményén, hogy aligha olyan „pontosak” a föltett kérdések, mint ű gondolja, és ez már csak amiatt is így van, hogy az ember léte a jelenvaló-létben sem olyan egyértelmű, vagy ahogyan Quine mondaná: „lenni annyi, mint egy változó értékének lenni”**, és éppenséggel ez a jelenvaló-lét a változó, ez állít bennünket folyvást szembe „a semmivel és a befejezetlenséggel, arra figyelmeztetve egyben, hogy ne elégedjünk meg a világgal mint földi életünk értelmével”***, azaz: a transzcendens fölkutatására késztet, az „átfogó tartalom” megkeresésére, amire csak a metafizika képes, az énnek, a mi tudatunknak az így kiteljesüló' abszolút léttel van dolga, ami pedig „minden dolog fundamentuma, tudatunkra objektív formában nehezedik, de mivel maga mégsem objektív, szertefoszlik, s hátrahagyja az átfogó tartalom jelenlétének tiszta világosságát”**** (Jaspers ugyan tiltakoznék), ez a heidegger-i „lét tisztása”, ami még a klasszikus tradícióban fölfedett volt, hiszen már Epiktétosz is tudta: „A filozófia azzal kezdó'dik, hogy tudatára ébredünk gyengeségünknek és menthetetlenségünknek”, vagyis annak, hogy „valamennyi világi lét megbízhatatlan”, még a végességének bizonyossága is bizonytalanságként tárul föl, ez okozza szorongásunkat {Angst), amely folytonos gondként (Sorge) telepszik ránk és nyomaszt bennünket, tehát rendíthetetlen körbenj ár ásunk újfent a létnehézkedés világába vezetett bennünket, és - gyaníthatólag - ott is fogunk kikötni folyvást - akár a „változó értékeképpen” is... * Karl Jaspers: Bevezetés a filozófiába (Európa, 1987). Költőibben is elmondja: „A lét arcán hallgatás ül. A szó elnémul annak jelenlétében, akit elveszítünk, ha tárgyunkká tesszük. A lét csak a gondolatokon való túllépés révén ragadható meg. Ő magán túllépni nem lehet.” ** Willard V. O. Quine: On What There Is, 1948. Ez az „ontológiai relativitás” elve *** Jaspers u.o. **** u.o. 144
