Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Fábián László: létváz
17 ,Jdem érkezett el még a jövendő, A múlt pedig már csak emlék, messze fény.” Csuang-ce ... nehezen érthető', miért ingatta meg a nyelv iránti bizalmat, hogy a nyelv rendelkezik bizonyos fajta teremtő' erővel is: amit esetleg sosem tapasztaltunk meg eddig tudatunktól független, tehát objektív valóságként, egyszeriben előállítja, miként fönnállása óta folyamatosan teszi, és mégcsak nem is csupán olyasmikre kell gondolni, mint - mondjuk - szatír, kentaur, szeráf, boddhiszatva, kami stb, de akár bennünket nagyobb izgalomba tartó fogalmakra, mint jövendő vagy mint múlt (mármint az idő' kiterjedtségében), tehát mégegyszer mondom: mindarra, amit képtelenek vagyunk megtapasztalni, ámbár megjegyezném, a természettudományok sem csupán azzal operálnak, amit megtapasztaltak, azzal is, amire csak következtetni tudnak, emiatt lehet föltenni kvarkokat, feketelyukakat vagy éppen ötödik, sokadik dimenziót, a nyelv pedig készséggel, a tudomány segítségére siet és „megnevezi” a megnevezhetetlent, a név által bizonyos látszat-valósághoz segítve azt, noha ez a látszatvalóság talán mégsem a létezést bizonyítja rögvest, csupán az elgondolt intencionalitását, ami alighanem több a semminél, só't, mintha egyenest annak a már Schellingnél is idézett sejtésnek adna nyomatékot, hogy sokkal inkább van valami, semmint a semmi, ez a sejtés azonban csak a bizonytalanságunkat szavatolja a létezésben, azt, hogy folyvást föladjuk azt, amit véglegesnek szeretnénk látni, hogy a bizonyosságok rendre cserben hagynak bennünket*, mi több, egy s mást igazándiból meg sem tudunk közelíteni, minduntalan metaforákra fanyarodunk, és hát helyezhetjük magunkat Davidson álláspontjára, hogy márpedig metaforikus igazság nincs, különben is a metaforák kizárólag önmagukat jelentik, úgy is fogalmazhatnék: irodalmi csapdák, a metafizika tündértavának najádjai, amelyek csak azért léteznek, hogy eleve kudarcokba csaljanak bennünket, azt azonban nem tudom, hogy Ricoeur a kerüló'útját ennek ellenére miért ezek között a „csapdák” között jelölte ki, miért éppen ezeket célozzák a .hermeneutikai kitérők” vagy talán úgy van ez, hogy a nyelv nemcsak föltár, de el is rejt valamit**, gyakran ebből az elrejtettségbó'l kell kiemelnünk a lényeget, az igazságot, summa summarum: fintoroghatunk a nyelv vélt álhatatlanságától, ahogyan a logisták, analitikusok lankadatlan elszántsággal teszik, de a nyelvet nem kerülhetjük meg, ha csak nem akarunk úgy járni, mint élete végén Kratülosz, aki annyira nem bízott a beszédben, hogy már csupán ujjaival mutogatott (elfeledkezve a metafizikus nyelvi háttérről egy jelbeszédben)... * Jaspers egyenesen úgy gondolja, hogy ott, ahol gondolkodásunk bizonyosságai megszűnnek - az ún. határhelyzetekben (Grenzen Situationen) nos. ott hangolódunk át az egzisztencia-filozófiára. ** Heideggernél a „létfelejtés” éppen ebből az elrejtettségből következik, az újabb bölcseletek a klasszikus hagyományokhoz képest egyre jobban elrejtik azt. amit kutatnánk: a lét tisztását Ebben az értelemben csaknem igaza van Valérynak. hogy „a metafizika igazi hibája az, hogy egyik sem felel pontosan egyetlen pontosan feltett kérdésre sem”; ez azonban inkább a metafizikák, semmint a metafizika bírálata! 143
