Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Fábián László: létváz
fényből áll (kvantum), hogy ebből aztán Istent, matériát, alkalmasint fizikát kreál magának valaki, az teljességgel mindegy: számtalan módon lehet ugyanarról beszélni, hiszen ha valami egyáltalán, nos, a fény valóban aktuálisan létező... * i. ni. 57. oldal A Suliravvardi-idézetből könnyen kiolvasható, hogy minden létet jellemez a létfény, ennyiben tehát a ni égi st énül és gondolata sem meghökkentő, hogy mennyire nem, azt legkivált azok a (főleg poli-) teisztikus vallások tanúsítják, amelyekben a fénynek külön istenség jut (és ez még a sintoizmusban is határozott karaktert öltő kami-ként van jelen Amateraszu napistenasszony személyében, tárgy kultuszként a tükörben), de említést érdemel, hogy Lucifer is pozitív alakja volt eleinte a zsidó vallásnak, Jézus a kereszténységben tőle vette át a „fény fejedelme” címet 15 ... „Emlékezetem temérdek... dolgot hord magában, amit már megtaláltam és, ahogy mondtam, ’kézhez készítettem’; ily dolgokról azt mondják, hogy ’megtanultuk és tudjuk’. Ha e dolgokat nem idézem fel rövid időközökben, újból elmerülnek és mintegy távolabb eső kamrákba szorulnak; hogy megint tudjam ezeket, ismét szinte új dolgokként kell kieszelnem és az emlékezetből (mert egyéb helyük nincsen) összeterelnem (cogenda), azaz szétszórtságukból összekeresem; innen a ’gondolkodom’ igének megfelelő latin cogito. Mert cogito (’gondolkozom’) úgy viszonyúk a cogo-hoz, mint ahogy az agito az agohoz és a factito a faciohoz. De a cogito igét az elme magának foglalta le s így pusztán azt, amit ott, az elmében szedünk, azaz terülünk össze (cogitur) jelezzük: a gondolkodom (cogito) igével.”* - és ebből a kissé terjedelmesre sikeredett idézetből a nem teljesen érintetlen fülnek legalább két mozzanatot érzékelnie kell: 1. „kézhez készítettem” sejlik föl Heidegger Vorhandenes? Vorhandenheit- jében**, 2. a cogito pedig a descartes-i filozófia központi kategóriája; és hát ilyen a filozófia emlékezete is, miképpen a két kiemelt áthallás tanúsítja, de az méginkább, ahogyan századunk bölcseleté mindinkább nyelvfilozófia is egyben, mert úgy véli, vagy talán csak úgy akarja vélni, hogy elő kell vennie a szavakat részint, mert - így az egyik érvelés - a használatban elkoptak (csak tudnám, miért tud mégis a régi görög filozófiai fogalmakkal operálni - mondjuk - Heidegger!), részint meg, hogy „a szótárakban vannak elnyűtt szavak, melyek csak a nagy íróra várnak, aki életerejüket majd visszaadja”,*** ami reménytelibbnek hangzik és talán hitelesebbnek is, hiszen a használó felelősségével is számol, és ebben az értelemben korunk filozófiái (de csak korunké? vagy már netán Szent Ágostoné is?) hermeneutikák, hiszen „az emberi megismerő tapasztalás tragédiája, hogy az embert egy illúzió világba helyezi, a szimbólumok ördögi körébe, amelyet az embernek fel kell számolnia, hogy felszabaduljon. Ledönteni a válaszfalat azt jelenti, meg kell semmisíteni a magunk teremtette szimbólumok rengetegét, fel kell ismerni a nevekben, a gondolatokban, a fogalmakban hogy hiábavaló, üres képzetek, és így eljutni az objektum és a szubjektum azonosságához” - miként az egy zen-definícióban olvasható****, ugyanakkor - természetesen - értem a filozófust, aki kijelenti: „a szimbólum szüli a gondolatot”*****... * Szent Ágoston Vallomásai (Liber decinms XI. 18.) 141
