Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Erdélyi Erzsébet - Nobel Iván: "Alapjában véve tehernek érzem a költészetet"
Benedek is erre utal (ugyanis Virág lányom keresztnevét, a Benedek pedig Bencét jelent). Tulajdonképpen könnyű dolgom volt, hiszen a gyermekektől ellesett szituációkat és nyelvi fordulatokat csupán rögzíteni kellett. Talán ettől őrizték meg frissességüket, hogy jobbára hiányzik belőlük a tanító (nevelő) szándék. Ezért a furcsa műfaji meghatározás (vers-gyermekek), hiszen egy gyermekköltő is írhatta volna ezeket. A gyermekkor lírai emlékeire is rátelepszik az illúzióvesztés magánya: ,A rajongás karácsonyfái / egyre kisebbek, szaloncukraiba / a semmi magányát / csomagolta anyám.” (A karácsonyfák egyre kisebbek.) A közéletiség oldani tudja ezt a lelkiállapotot? Az elmagányosodás és a közöny érzésének súlyos, lelket próbáló élménye a XIX. századi előzmények után a XX. században az emberiség egyik legsúlyosabb problémájává vált. Századunk tudós elméi a civilizáció és az emberiség egyik alapvető veszélyforrásának tartják. József Attila tragikus elmagányosodása talán a legfőbb intő példa, hogy mivé válik egy fokozottan érzékeny, a közösségi lét peremére szorult egyén, ha a gondviselést helyettesítő emberi szolidaritás megszűnik. Ha - Tóth Árpáddal szólva - a délektől lélekig” érő csatorna „technikai okok” miatt használhatatlanná válik. A magunkra hagyatottság és az elmagányosodás fenyegető érzése ellen a közéleti cselekvés akkor is félszabadítólag hat, ha az ember el tudja hitetni önmagával, hogy amit csinál, az nemcsak maga miatt teszi, hanem egy közösség érdekeivel van összhangban. A lendvai Népújság főszerkesztőjeként inkább költő-publicistának vagy publicista-költőnek nevezné önmagát? Amikor 1993-ban rövid töprengés után elvállaltam a szlovéniai magyarok hetilapjának a szerkesztését, sejtelmem sem volt arról, mibe fogok. Az írás szeretete, a médium adta lehetőség lebegett előttem. Valamint az, hogy végre valóságközeibe kerülhetek, s nem utolsósorban részt vállalhatok - immár főállásban - a közvélemény alakításában, a közízlés formálásában. Később döbbentem rá, hogy e fennkölt szándéknak nem is olyan könnyű eleget tenni. Ekkor azonban már nem volt visszaút. Hogy a költőből is valami megmaradjon, kikísérleteztem egy újfajta stílust, azt, amely a legirodalmibb az újságírói műfajok közül. Egy cseppet esszészerű, egy kicsit a glossza műfajához is közel áll, nem idegen tőle a lírai beütés, a monologizáló hajlam. Szemléletében természetesen népi-nemzeti, reményeim szerint a szlovéniai magyar kisebbség nemzet-tudatát, történelemszemléletét lett volna hivatott erősíteni. Hosszú távon azonban olyan veszélyekkel jár, hogy az állandó „médium-lét” és az önkontroll elfojtja a kitörni képtelen benső dolgokat. Ezért arra kell törekedni, hogy a költő és az újságíró külön-külön, egyszerre csak egy minőségben legyen jelen. A szlovéniai magyarság hetven évét feldolgozó tanulmánykötetének címe: írott szóval a megmaradásért A szlovéniai magyar irodalom hitvallása is lehetne ez a gondolati Amikor évekkel ezelőtt hozzáfogtam az időközben mintegy félszáz kötetre gyarapodó irodalmi anyag feldolgozásához, azt kellett tapasztalnom, amit már korábban is sejtettem, nevezetesen, hogy a kisebbségi író - ha komolyan veszi ezt a tevékenységet - sohasem ír öncélú művet, sohasem lehet a célja saját írói exhibicionista vágyainak kiélése. A kisebbségi írót az elhivatottságon 132
