Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 2. szám - Erdélyi Erzsébet - Nobel Iván: "Alapjában véve tehernek érzem a költészetet"
kívül mindig valamilyen konkrét szándék vezérli. Kutatásaim során rádöbbentem arra, hogy a szlovéniai magyar irodalom képviselői - akár öntudatlanul, akár burkolt tudatossággal - az írással nemzet(iség)mentó' feladatot is vállaltak: egy kis közösség megmaradása, a megmaradás mellett érveltek a beolvadással szemben. Az 1972-ben megjelent Tavaszvárás című irodalmi antológia jelentette az irodalmi élet megindulását a Muravidéken. Az azóta eltelt több mint negyedszázad alatt pnegérett”-e ez az irodalom? Ezt azért kérdezzük, mert ezt írja Bence Lajos a Muratáj című folyóiratban 1997-ben: JCöltészetünktŐl... senki sem vitathatja el a helytállást, a kiállást sem. A baj nem is abban van, hogy nem tudunk esztétikai szempontból magasszintű alkotásokat létrehozni, hanem abban, hogy kifogástalant sem. ” Hogy „megérettbe a szlovéniai magyar irodalom az elmúlt közel három évtizedben? Természetesen nemleges választ kell adnunk. Csupán az alapok teremtó'dtek meg ahhoz, hogy a következő' évtizedek íróinak ne kelljen - a nemrég elhunyt Szúnyogh Sándor szavával élve - az első' gyereklépésekkel kezdeni. Az irodalom intézményrendszere kiépült, bár munka e téren is akad még bőven. Ami magát az irodalmat illeti, van már mit az asztalra tenni. Főleg a líra és a kisepika területén vannak az egyetemes megmérettetést is kiálló alkotások. Továbbra is hiánycikknek számít a regény, a drámai műnem egyik műfajában sem tudtunk a kezdetlegesség szintjén túljutni. A kritikai számvetés is hiányzik. Az itthoni kritikát gyakran éri vád, hogy nem objektív. A határon túlról jövő pedig túlságosan is „recepiós” (elfogadó/befogadó) ízű. A legnagyobb problémának továbbra azt tartom, hogy az irodalmi ízlés alakulására - éppen a kritikai számvetés hiánya és a kialakulatlan értékrend miatt - gyakran külső, nem az irodalmi szempontokat hangsúlyozó érdekek is beleszólnak, felborítva ezzel az alig kialakult értékrendet. Jó lenne, ha olyan művek is születnének, amelyek a fönt említett hiányosságokat pótolnák. Nem utolsósorban: a jövőben az olvasói igény kielégítésére is nagyobb hangsúlyt kellene helyezni. A szlovéniai magyar irodalom jelentős helységei (Lendva, Muraszombat) messze esnek a magyarországi, és most még messzebb a vajdasági irodalmi központoktól. Tudnak-e állandó, élő kapcsolatot kialakítani a szomszédos magyar nyelvű irodalmi életteli A második világháborút követő évtizedekben gyakran érezték a szlovéniai magyar irodalmárok úgy, hogy Budapest politikailag, a Vajdaság pedig földrajzilag esik távol a Muravidéktől. Mind a kapcsolatteremtés, mind a kapcsolattartás nehézségekbe ütközött. A Szlovén írószövetségbe való felvételünket nyelvi indokokkal utasították el, a Magyar írószövetség a rendes tagsági kérelmet állampolgársághoz kötötte. Maradtak a személyes jellegű kapcsolatok előbb a vajdasági, majd az anyanemzet írói társadalmával. Sajnos a szomszédos Zala és Vas megyék a 80-as években még a magyar irodalmi élet peremhelyzetének számítottak. így a térségben a szombathelyi Életünk-ön kívül jelentősebb irodalmi csoportosulás nem létezett. Zalában csak 1995-ben sikerült irodalmi folyóiratot indítani. Nem is volt kivel kapcsolatot létesíteni. Az utóbbi években a magyarországi irodalmi élet erősen polarizálódott, így a partnerintézmények megtalálása is nehezebbé vált. A két évvel ezelőtt 133
