Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11-12. szám - Lagzi István: Magyarországi lengyel menekültek
beli források szerint óriási eltérések mutatkoztak. A zugligeti lengyel munkástáborhoz tartozó szekszárdi munkásosztag tagjai mezőgazdasági (szőlészeti) és építészeti munkán dolgoztak, napi keresetük a végzett munkától függően 1,50-4 pengő között váltakozott. A budapesti Hunnia filmgyárban 1942-ben 60 lengyel menekült dolgozott, átlagos napi keresetük 4-10 pengő volt, de volt néhány olyan lengyel szakember is, aki napi 10-12 pengős keresettel rendelkezett. Az állam javára végzett munka koordinálására Esztergomban és Újdö- rögdpusztán Lengyel Műszaki Munkászászlóalj (Polski Techniczny Batalion Pracy), Vácott és Pilisvörösváron Lengyel Műszaki Munkástábor (Polski Tech- nyczny Obóz Pracy) megszervezésére került sor. Az Ipoly, Garam, Nyitra, Zsitva, Vág folyók szabályozási munkálataiban - Komárom, Pozsony, Nyitra, Bars-Hont megyék területén - lengyel műszaki munkásszázadok is részt vettek. A szénbányában, bauxitbányákban, kő- és kavicsbányákban, a timföldgyártás, a vegyipar és az olajbányászat (MAORT) területén jelentős számú lengyel munkás és mérnök dolgozott. A szén- és kőszénbányákban, az Alumíniumérc Bánya és Ipar Rt. üzemeiben, a folyószabályozási, útépítési munkálatokban és egyéb ipari üzemekben megközelítőleg 2 ezer lengyel munkás tevékenykedett. A munkát nem vállaló menekültek anyagi ellátásáról az állam gondoskodott. A katonai személyek zsoldot, a polgári menekültek havi ellátási segélyt kaptak. A zsold és a segélyösszegek 1939 őszétől 1943 őszéig többször is emelkedtek (a felsorolásban szereplő összegek első tagjai az 1939-es, a zárójelben lévők az 1943. őszi állapotokat tükrözik): tábornok 240 (300), főtiszt 180 (210), tiszt 120 (150), zászlós és tisztjelölt 60 (90), altiszt 15-30 (15-30), a tisztes és sorkatona 6-12 (6-12) pengő összegű havi illetményt - zsoldot - kapott. A polgári menekült családi állapotától, korábbi helyzetétől függően havonta 45 (105-165), a kiemelt kategóriában 180 (210) pengőt fordíthatott megélhetésre. A gyermek 30 (60-90) pengő segélyben részesült. A lengyel szakmunkások, mérnökök havi keresete 150-600 pengő között alakult. Az alkalmi vagy időszakos munkát vállalók a munkához, alkalomhoz illő, vidékenként kialakult bért kapták. A tisztek és a polgári menekültek egy részének havonta folyósított zsold és segélyösszeg az átlagos magyar munkáscsaládok életszínvonalát jelentősen meghaladó megélhetést biztosított. A menekültek „elit” rétege kifejezett anyagi biztonságban élt. A menekültek többségét kitevő katonák (és altisztek) ellátásáról a HM gondoskodott, a részükre folyósított zsold zsebpénzjellegű volt, szociális helyzetük ennek függvényében alakult.32 Marian Neff hadnagy a zalaszentgróti lengyel katonai tábor egyszeri kiadványában (Jednodniówka33) találóan jellemezte a Zala megyében élő - tágabb értelemben a magyarországi táborokban elhelyezett - lengyel menekültek élet- és munkalehetőségeit. Cikkében őszinte szavakkal emlékezett meg a lengyelek megsegítéséről, kifejezte a menekülteknek Magyarország iránt megnyilvánuló háláját: „A mostoha sors által munkahelyünkről (hazánkból) kiragadva a bennünket oly közelről érintő események sodrából kivetve sem adtuk át magunkat 1064
