Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 11-12. szám - Lagzi István: Magyarországi lengyel menekültek

a tétlenségnek, hanem megkíséreltük, hogy helyzetünket a viszonyokhoz képest és az adott lehetőségekhez képest úgy alakítsuk, hogy saját érdekünkben dolgoznunk kell s hasznosan kell eltöltenünk az időt. A (táborban) a napi program az évszaknak megfelelően alakul. A nap nagy részét előadások, tanfolyamok töltik ki. A tárgykör változatos: általános érdekű (előadások) tudományos dolgokról, katonai szakkérdésekről hallunk előadásokat: idegennyelvű tanfolyamokat látogatunk, kereskedelmi könyvvitelt tanulunk, könyvkötészeti tanfolyamot szervezünk. Van autóvezetői, asztalosipari stb. tanfolyamunk. A nyári napirenden szerepel a reggeli torna, kosárlabda, úszás, horgászás és más sportok - míg a tél a sízés és a korcsolyázás ideje. A szabadidőt olvasás, fényképezés, bélyeggyűjtés, a környéken tett kisebb séták stb. töltik ki.

Egyesek közülünk az itteni földmérési irodákban, a villamos műveknél, a téglagyárban, magáncégeknél, a gyümölcsészetekben (és) a távbeszélő hálózatnál dolgoznak - míg a közkatonáink igen gyakran részt vesznek a kaszálási és aratási munkálatokban; segédkeznek a szüretelésnél, fát vágnak, stb. Az ő számukra napi egy órai elméleti tanulás is kötelező, amely iskolai műveltségüket van hivatva kiegészíteni és fejleszteni. Van azonkívül orvosi és fogorvosi rendelőnk. A helybeli Egészségház kádfürdőit is igénybe vehetjük. Az ugyanitt működő anya- és csecsemővédelmi intézmények ingyenes tanáccsal és felvilágosítással látják el a lengyel családokat is.

Mélységes hála tölt el bennünket, ha a magyar vendéglátóinkra gondolunk - szívből jövő köszönetét mondunk vendégszeretetükért s az irántunk lépten- nyomon megnyilatkozó rokonszenvükért. Erezzük, hogy megértik tragikus sorsunkat és sajnálnak bennünket. Ámbár az idejövetelünkkor fennálló megszigorítások, melyek a lakossággal való érintkezésünket akadályozták, az idők folyamán enyhültek, a kölcsönös közeledés már a nyelvi akadályok miatt is nehézzé vált. [...]

De - ha mindjárt távolból is - figyelemmel kíséijük a magyar életet, s fokról-fokra jobban megismerjük és becsüljük a magyarságot s így lelkileg mindig közelebb jutunk egymáshoz.

Nincs kételyünk aziránt, hogy magyar földön való tartózkodásunk hozzá fog járulni a hagyományos magyar-lengyel kapcsolatok elmélyítéséhez, s hogy távozásunkkal nem fognak megszakadni azok a szálak, mely(ek) köztünk itt szövődtek.

Áll ez különösen a fiatal lengyel nemzedékre, mely ebben a szívélyes légkörben élt és nevelődött évekig, s amely feledhetetlen benyomásokat és emlékeket visz haza magával s fennen hirdeti majd hazánkban - s újból és újból igazolja a régi történeti szállóige igazságát -: »Magyar és lengyel egy testvér.«”

JEGYZETEK

1 A tanulmány megírásához szükséges dokumentumok, sajtóanyag kutatását, összegyűjtését T 030119 szám alatt az Országos Tudományos Kutatási Alap támogatta.

2 Lagzi István: Lengyel, francia közös sors Magyarországon a második világháború éveiben. Boglárlelle. Tanulmányok. (Szerk.: Laczkó András) Boglárlelle, 1988, 327-362. old.

3 Mieczysfaw Chrapek: Emlékezzünk a magyar tanárokra. Magyar-Lengyel Kurir, 1947. január 31.

4 Vö.: István Lagzi, Droga zohűerza polskiego przez wegiersk^ graniaj w latach 1939-1941. Poznan, 1987 (a bibliográfiával együtt).

1065