Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11-12. szám - Lagzi István: Magyarországi lengyel menekültek
lyett. Mindegyik alkalommal másképpen öltöztem át. (A nagycenki táborban volt időszak, amikor mintegy 2 ezer lengyel katona és tiszt elszállásolását biztosították. A névsor felolvasása hosszú időt vett igénybe, bőven volt idő az »átöltözésre«.) Először katonasapkában és rövidebb kabátban mentem vissza. Miután felmentem az első emeletre, gyorsan átöltöztem és nadrágszíjak segítségével leereszkedtem az orgonabokrok közé, majd elvegyültem a tömegben és vártam a »nevem« szólítására. Aztán ismét felmentem az első emeletre és átöltöztem a zászlós egyenruhájába. Ez az egyenruha pontosan illett rám, szerencsére semmiféle ismertetőjelem nem volt. Azsoldfelvétel is hasonlóképpen történt. A különbség csak annyi volt, hogy a földszinten és nem a téren gyülekeztünk. A zsoldot az első emelet feljárójánál osztották, az átvételt nyugtázni nem kellett, a fizető tiszt a nevet kipipálta a névsorban. A jogosulatlan zsoldfelvételen senkit sem kaptak rajta közülünk. A szökések később egyre nagyobb mértéket öltöttek. Ezért azt az utasítást kaptuk, hogy minél többet csellengjünk a tábor fő terén. Vasárnaponként, mikor templomba mentünk, majd a visszatéréskor a tábor bejáratánál két katona számolt bennünket. Nekik valahogy mindig egyezett a létszám, annak ellenére, hogy minden alkalommal a táboron kívül maradt közülünk néhány katona. A táborban jelentős számú magyar katonaság (őrség - L. I.) tartózkodott, a katonák nagyobb része tartalékos volt, olyan emberekkel hozott bennünket össze a sors, akik tudatosan együttműködtek velünk. Történt egyszer, hogy a (cukor - L. I.) gyár pincéjében a mieink különféle befalazott csatornákra bukkantak, melyek a gyáron kívülre vezettek. Ezeken a csatornákon keresztül körülbelül 100 fő bevonásával nagyobb méretű szökést készítettek elő. Az egyik éjszaka megszökött a csoport fele, a következő éjszaka a csoport másik fele is kiszökött a táborból és együtt indultak a Sopronba vezető országutat szegélyező erdőbe. Az erdő szélén két lengyel autóbusz és egy személygépkocsi várt ránk. Egy magasrangú lengyel tiszt irányította az eseményeket. Éppen elkezdtünk polgári ruhába öltözni, amikor magyar katonák ugrottak elő az erdőből és körbevettek minket. [...] Sokat elfogtak közülünk, a két autóbuszt is (Nagycenkre - L. I.) a táborunkba hozták. [...] Amikor minden elcsendesedett, a drótkerítés alatt átbújva visszamentünk a táborba. Ebben a magyar őr is segítségünkre volt [...] Nagy ellenőrzés következett és új nyilvántartást készítettek, mely már alighanem megfelelt a valóságos állapotoknak. A szökések azonban nem szűntek meg. Táborunk lengyel parancsnoka Dabrowski százados volt, aki vasárnaponként a templomba vezetett minket Nagycenkre. [...] A mi papunk egyezséget kötött a magyar pappal, így vasárnaponként néhány katonánk csak este hagyta el a templomot, majd elutazott Budapestre. A vasárnapi szökésektől függetlenül növelni kellett a lengyel katonák Magyarországról való kivonását. E célból táborunkban elhatározták, hogy ki kell használni a közeledő (1940. évi - L. I.) húsvéti ünnepeket is. Ebben az időben a magyar parancsnok megbetegedett, és egy fiatal magyar százados helyettesítette, aki néhány szót tudott lengyelül. A százados édesanyja lengyel volt, legalábbis lengyel családból származott. A fiatal tiszt nagyon szeretett minket, időnként a szállásunkra is benézett. Az ünnepek alatt a társaság felhajtott a garatra és szórakozni kezdett, úgyhogy a parancsnok a kapu előtti 1059
