Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 11-12. szám - Lagzi István: Magyarországi lengyel menekültek

elsőként az igen sokoldalú munkát végző', lengyel részről létrehozott Komitet Obywatelski dia Spraw Uchodiami Polskimi na W^grzech (Lengyel Mene­kültek Ügyeit Intéző Polgári Bizottság Magyarországon) elnevezésű lengyel politikai és érdekképviseleti szerv. A Bizottság elnöke Henryk Siawik, hivata­losan a londoni lengyel kormány népjóléti miniszterének megbízottjaként tevékenykedett. A Bizottság hatékony működésének előmozdítására dr. Kádár Levente belügyminisztériumi államtitkár 1940. szeptember 19-én körlevélben értesítette a közigazgatási hatóságokat, hogy az ún. Polgári Bizottság, mint lengyel szervezet (hivatal), valamint annak elnöke Henryk Siawik hivata­losan, a BM tudtával és támogatásával foglalkozik a menekültek ügyeivel. „Tudomásul veszem, hogy a Magyarországon tartózkodó lengyel menekültek szociális gondozásának ügyét szervezi és megsegítésük érdekében tevékeny­kedik. Felhatalmazom, hogy valamennyi lengyel polgári menekülttábort meg­látogassa és a menekültekkel az érintkezést anyagi stb. támogatásuk céljából felvehesse...” Később a budapesti lengyel követség 1941. január 15-i megszű­nésével magyar részről a Polgári Bizottságot a magyarországi lengyelek egészét képviselő politikai szervként fogadták el. A Bizottságban a különböző pártok és a londoni emigráns kormány minisztériumainak képviselői vezető funkciókat töltöttek be. A Bizottságban Andrzej Pysz alelnökként működött. Mikoiajczyk miniszterelnök-helyettes személyes megbízottjának tekintett Ed­mund Fietowicz (Józef Fietz), Stefan Filipkiewicz és Bohdan Stypiiíski a lon­doni lengyel kormány pénzügyminiszterének képviselői, a vallás és közokta­tási tárca magyarországi megbízottaiként Karol Wfadystaw Radoriski tábori püspök, Stanislaw Laski-Rzepko majd Piotr Wilk-Witosfawski apostoli vikári­us, őrnagy-lelkész tevékenységét kell kiemelni. A Bizottsághoz kapcsolódóan dr. Jan KoHataj-Srzednicki orvostábomok, az Egészségügyi Szolgálat vezető­je, dr. Zbigniew Kosciuszko a „Wieáci Polskié” lengyel újság főszerkesztője, Zbigniew Borówko, valamint dr. Stanislaw Opoka-Loeweinstein mint bi­zottsági tagok a „látható”, legális lengyel érdekképviselet mindennapi munká­ját végezték. A Polgári Bizottság tagjai közül többen az illegális lengyel politikai szer­vek vezetői, illetve vezető beosztású munkatársai is voltak. „Egy-egy terület felelőse kisebb-nagyobb létszámú apparátust szervezett a feladatok ellátása érdekében, így a Polgári Bizottság valóban operatív testületté vált. Ez a jellege tette alkalmassá, hogy nyüt, alapvető szociális természetű tevékenysége mellett a magyarországi lengyel illegális mozgalom fedőszerve legyen, még­pedig oly módon, hogy az egyes területek apparátusán belül folyt az illegális tevékenység.” A magyarországi lengyel menekültek életében sajátos szerepet töltött be a Katolickie Duszpasterstwo nad Uchodácami Polskimi na terenie Królestwa W^gier (Lengyel Menekültek Katolikus Lelkipásztori Hivatala Magyarorszá­gon), amely a lelki gondozás mellett komoly politikai szerepet is játszott, különösen 1941-ig.25 1056

Next

/
Thumbnails
Contents