Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 11-12. szám - Lagzi István: Magyarországi lengyel menekültek

határozatok értelmében a budapesti lengyel követség katonai attaséja, Jan Emisarski alezredes a Lengyel Konzulátus Váci utca 36. számú épületében speciális rendeltetésű irodát szervezett, amely Ewakuációs Iroda néven vált közismertté. Az Evakuációs Iroda vezetői Adam Rudnicki vezérkari ezredes, majd rövidesen Adam Bogoria-Zakrzewski ezredes, Jan Kornaus vezérkari alezredes, illetve Jan Keller vezérkari alezredes volt. Az iroda munkájában tevékeny szerepet játszott a Dembiiíski tábornok által vezetett Katonai Kép­viselet, azaz a HM 21. osztály lengyel „alosztálya”, politikai vonatkozásban pedig a Sfawik vezette Polgári Bizottság. Az Ekspozytura „W” a futárszolgálat, Varsó-Budapest-JAngers-Párizs) közötti kapcsolat megszervezésével, az evakuáció lebonyolításával az akkori viszonyok figyelembevételével lényegében teljesítette feladatát. Az észak­európai hadműveletek alakulása, majd később Franciaország katonai veresé­ge új helyzetet teremtett, így a magyarországi titkos katonai képviseletekre is új, a korábbiaknál összetettebb feladatok megoldása hárult. A katonai kép­viselet átszervezésére az 1940. május 29-június 2. között megtartott belgrádi konferencián határozat született. Az új igényeknek jobban megfelelő katonai szervezet megteremtésére Stanislaw Rostworowski vezérkari ezredes, Sikors- ki miniszterelnök bizalmi embere tett lépéseket. A létrehozott új titkos katonai szervezet az ún. „Baza nr. 1.” (mely később JRomek” bázis néven vált ismere­tessé) első vezetője Alfréd Krajewski ezredes, a budapesti lengyel követség titkára lett. A bázis parancsnokának helyettese Zygmunt Bezeg „Longin” alez­redes volt. Krajewski ezredes letartóztatása után a bázis parancsnoka rövid ideig „Longin” alezredes lett. A parancsnoki teendőket „Longin” alezredestől Franciszek Matuszczak ezredes vette át. A „Romek” bázis ebben az időben a Lengyel Fegyveres Erők Főparancsnokság Speciális Osztályának alárendelt­ségébe tartozott. A JRomek” bázis átvette az Ekspozytura „W” számos feladatkörét, tehát a katonai futárszolgálat működtetését, kialakította illetve tökéletesítette az „okiratgyártás”-t, a rádióadó üzemben tartásának biztosítását és más speciális feladatokat. A bázis szakemberei tartották a kapcsolatot a magyar vezérkar egyes tisztjeivel, irányították és ellenőrizték a magyarországi lengyel propa­gandát. Politikai és katonai helyzetjelentések, különböző „adatgyűjtés”-! fela­datok elvégzése is a bázishoz beosztott személyek feladata volt. 1940 elején a franciaországi Angersben működő lengyel kormány, a kor­mánykoalíciót alkotó pártok, a Lengyel Szocialista Párt-PPS, a Nemzeti Párt - SN, a Néppárt - SL, a Munkapárt - SP magyarországi képviselőinek (a pár­tok sorrendjében: dr. Stanislaw Opoka-Löwenstein, Stanislaw Bardzik őr­nagy, az Emund Fietowicz álnéven tevékenykedő Józef Fietz és Józef Siys ezredes) részvételével az ugyancsak konspirációs eszközökkel működő leg­szélesebb hatáskörrel rendelkező magyarországi lengyel politikai kirendelt­ség, a Cywilna Baza LacznoSci Zagranicznej i Wiwiadowczo-Politycznej, az ún. Placówka „W”, mely elsősorban a polgári hírszerzés, az emigráns kormány ho­ni, illegalitásban dolgozó megbízottai, szervezetei közötti kapcsolattartás terü­letén látott el feladatokat. A Placówka „W” vezetőségének személyi összetéte­léből is következett, hogy a vezető munkatársak egy része az alább említett Polgári Bizottságban legalizálta tevékenységét. Ahivatalos (azaz legális) keretek között működött lengyel szervek sorában 1055

Next

/
Thumbnails
Contents