Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 11-12. szám - Szepesi Attila: Magyar Atlantisz

horvátországi fát, a törökök gyapotját, „rizskásáját” és olaját, az „anglusok” mokkakávéját, a spanyol és olasz borokat, a velenceiek tengeri sóját; vagy épp berakodni készülnek, mert Mexikóba „kénesét” szállítanak (az aranygyártás kellékét), a pápai államba vasat és egyéb nehézfémet.

És történik mindez a különféle mólókon, ahol ágyúk vigyázzák a rendet, a közelükben strázsaházak és puskapormagazinumok (raktárak), a közelben a kontumácispotály (vesztegzár-kórház). A kontumácokban pedig, mai nevükön vesztegzárakban hajók, áruik és utasaik várnak a sorukra, nehogy pestissel és egyéb trópusi nyavalyákkal fertőzzék meg a helybelieket. Ám az élet zajlik a vesztegzárak közelében is: fal választja el egymástól a helybelieket meg a vesztegzár alá vontakat, ők pedig a fal felett egy nagy lapáton nyújtják át oda-vissza egymásnak a pénzt meg az árut. Mindezt őrök figyelik árgus szemmel. És gyárak is működnek a közelben, ahol rozsólist (likőrt), fajansz- és „fattyúporcelán edényeket” készítenek, dohányt báláznak, kötelet vernek, sót párolnak és csomagolnak, mely árucikkek java azonnal útra is kel a hajók gyomrában, távoli tájak felé...

Impozáns és mozgalmasan tarka, festő ecsetjére kívánkozó táblaképet fest Teleki Domokos a városról és környékéről. Korábban lényegében mindig a birodalom benső életét figyelte, most az egyszer megáll a végeken és elnéz a tengerek ködébe, a messzeségbe.

Huszonkét esztendős ekkor. És szűk három esztendőt tartogat még számára az élet.

1000