Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11-12. szám - Molnár Gergely: Orgoványi napló
MOLNÁR GERGELY Orgoványi napló RÉGÓTA TERVEZGETEM MÁR, hogy naplót fogok vezetni azokról az eseményekről, benyomásokról, melyek egyszerű életemben említést érdemelnek. Mint krónikaíró, legjobb tudomásom szerint fogom előadni a látott vagy hallott eseményeket. Ha pedig felebarátaimról lesz szó fóljegyzéseimben - amennyire őket személyesen vagy hallomásból ismerem vagy ismertetem -, hát saját egyéni véleményemet is meg fogom írni róluk. Ha csak néhány évig vezethetném is naplómat, hiszem, hogy a benne foglaltak értékes adatokat fognak szolgáltatni községem, orgoványi egyházam, csekély személyem vagy a velem egy időben élő érdemes embertársak életének történetéhez. Ha pedig néha-néha egészen jelentéktelennek látszó dolgokról - időjárásról, termésről stb. - is jegyzést teszek, hát olyankor arra az emberre gondolok, aki írásomat valamikor sok évek múlva fogja lapozgatni. Tudom, hogy mentül több aprólékos adat áll rendelkezésünkre, annál elevenebb képét nyerjük a múltaknak. Sokszor gondoltam sajnálkozva rá, hogy Orgovány régebbi történetéről nem jutott tudomásomra annál több, mint hogy Mátyás király idejében már községként említik. Ezt 1886-ban az ezredévi országos kiállításon láttam, a történelmi tárban kiállított Mátyás király korabeli Magyarország térképen. De hol fekhetett akkor a falu? Akkori lakosainak történetét, örömét-bánatát a múltak tengere nyelte el. A kiskőrös-zsizsnyiki út melletti ún. Kápolna-laposon még az 1890-es években is terméskődarabokat meg emberi csontokat vetett föl szántás közben az eke. Amazokból a környékbeli lakosok házi pincéket és ólakat-miket csináltak - emezekből még én is fölvettem vadászgatás közben egy szép, erős és iijú fogazató állkapcsot, melynek gazdája tán tatárral, törökkel, némettel vagy ráccal vívott harcban, e föld védelmében esett el bajtársaival együtt. Tán csontjaik fölé emelte a kegyelet azt a kápolnát, melyről a tájék Kápolna-laposnak neveztetik mind a mai napig. Köveiből a kegyeletet nem ismerő nemzedék ólakat épített, a hősök csontjait pedig pénzkeresés céljából - mint Bóbis Imre gazda az 1910-es években - kihányta. Szegény Magyarország, szegény édes honom, Be sokféle bilincs volt már lábaidon! Egy másik helyet meg Templomdombnak hívnak Felföldi Kálmán bir1001
