Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 11-12. szám - Szepesi Attila: Magyar Atlantisz

Aranka Györgyöt) kéri arra, hogy vigyáznának a fiára. „Ha lassan siet, messzebbre jut, ha kevesebbre igyekszik, többre emlékezik...” - írja bölcsen, ám mindhiába. A tüzes és buzgó ifjú (ezek is apja szavai) képtelen élete ütemét lassítani: mindössze huszonöt esztendős, amikor váratlanul meghal...

Meghökkentő, hogy mi minden fért bele ebbe a rövid, tevékeny életbe. 1793 és 95 között négy olyan utazás, melyek tapasztalatait az ifjú gróf fel is dolgozta. Tudni kell ehhez, hogy akkoriban korántsem jött el még „az utazás divatja”, ezért Telekit tán különcnek is nézhették, amikor nekivágott a hajdani, hatalmas birodalomnak, főképp a végvidékeinek, azon tájaknak, a Felvidéktől Erdélyig és a Délvidékig, melyek mára Atlantiszként merültek alá a történelem hullámaiba.

Amikor útra kel, hogy megismerkedjék az országgal, és főképp annak végvidékein tapasztalatokat gyűjtsön, ismeretlen volt még a föld- és a néprajz, a kultúrhistória, a művészet- és ipartörténet, a nyelvészet meg a település- földrajz tudománya. Vagy ha egyike-másika tán nem is volt egészen ismeretlen, gyerekcipőban járt még. E szempont felől nézve különösen bámulatos, hogy ez az eleven eszű és jószemű ifjú minden sokoldalúan vizsgálja a beutazott tájakat, azok népét, a nép mindennapi gondját-baját, szokásait. Maga hangsúlyozza a tudományok gyarapításának, az „anyai nyelv” pallérozásának és terjesztésének, továbbá a nemzeti karakter „fenntartásának és ékesítésé- nek” fontosságát.

...Hihetetlen tudatosság kellett ahhoz, hogy a felvillanó pillanatban megállapítsa, mi az, ami különös és mi az, ami egyetemes. Magyarán: mit érdemes papírra vetni és mit nem. Ha összevetjük például a derék ifjú úti élmény- beszámolóit a nála idősebb kortárs, a kitűnő Kazinczy Ferenc (aki egyébként személyesen is feltűnik egy alkalommal a könyvben) úti élménybeszámolóival, meghökkentett tapasztalhatjuk, mennyivel több figyelme jut a kamaszkorából alig kinőtt ifjú grófnak a kömyezetrajzra, a tájleírásra, a mindennapi élet bizarr és reményteli mozzanatainak megfigyelésére, mint a főként a társasági és a művészeti életet szemmel tartó Széphalmi Remetének.

Nem kétséges, hogy Teleki a soknyelvű birodalom egybelátásának szándékával vágott neki utazásainak. Már ez is meghökkentően eredeti ötlet. Itt ez az ezerszínű és ezerlelkű ország, végérvényesnek hitt határaival, melynek partjain jégsipkás hegyek állnak és bórával forrongó tengerek viharzanak: benne népek és nyelvek, vallások, hiedelmek, nyomorúságok és álmok, szokások és mesterségek kaleidoszkópja - és ezt a tengernyi részletet egy húszesztendős és nagyrahivatott ifjú próbálja meg rendszerbe foglalni. Egyrészt talán a génjeiben élő arisztokrata-reflexek vezetik, az uralomra és a közösség fennkölt szolgálatára termett ambiciózus lélek álmai - az uralni szó mindkét jelentésárnyalatot elviseli -, másrészt viszont az új borzongásokat megérző géniuszé, aki az ezerszínű birodalom élete és forrongása mögött keresi a jövő ígéretét, ám lehetséges tragédiáit is megérzi. (Ha valaki kételkedne ez utóbbiban, olvassa el egyik lábjegyzetét, melyben arról elmélkedik, hogy „a szásznak két gyermeke, az oláhnak pedig nyolc-tíz szokott lenni...”.)

Gróf Teleki Domokos könyve, mely Bécsben látott napvilágot 1796-ban - címe szerint: Egynéhány hazai utazások leírása Tót- és Horvátországoknak rövid esmertetésével együtt - négy utazás foglalata. Tótország a korabeli nyelv- használatban Szlavóniát jelenti. A barokkosán kacskaringós cím alatt ott áll

996