Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 11-12. szám - Gángoly Attila: Teremtés
3.- Számomra olyan az írás - hadarta fennhangon az író, félkegyelműre vagy lángelmére valló ábrázattal —, mintha leokádnám a szűzi papírt. Iszonyatos kínlódás árán köpködöm, krákogom, kérődzőm magam elé a szavakat, pontosabban (hogy még taszítóbb, egyszersmind őszintébb legyek) felhörgöm őket valami titokzatos, gyomorbeteg mélységből... III. Amikor kitisztult a feje, tetőtől talpig verítékben úszott, s újra kezdődtek a görcsök is. Gömyedten vánszorgott ki a fürdőszobába, közben lehámozta magáról a kabátot, a fogas felé hajította, s ügyet sem vetett rá, hogy a kabát a földre hull. Hideg vízzel mosta meg nyúzott arcát; mikor a tükörbe pillantott, a vízcseppek között meglátta szeme alatt a lila foltot is. „A vadállat”, gondolta erre, és összeroskadt a kövön. Fertályórányit hevert az oldalán, térdét szinte az áliáig húzva, s várta, hogy csillapodjanak a görcsök. Meghalok, futott át rajta - abban a szempillantásban talán nem is bánta volna -, végül négykézláb mászott oda a telefonhoz. Kapkodva dobálta be a legszükségesebb holmikat egy keze ügyébe akadó szatyorba. Épp elkészült, mikor meghallotta a ház előtt csikorgó kerekekkel fékező taxi dudálását. A sofőr keresetlenül öltözött, vékonydongájú fiatalember volt, előzékenyen tárta ki a kocsi ajtaját, s besegítette az elgyötört tekintetű asszonyt a hátsó ülésre. Az esteledő égbolton barnafekete viharfelhők torlódtak össze, akár az egymást öklelő állatok. Iszonyatos kínlódás árán köpködöm, krákogom, kérődzőm magam elé a szavakat, hallotta az asszony újra az álombéli férfi hadarását, aki író volt, jóllehet erre semmi sem vallott - a kezében szorongatott ócska tollon kívül... Épp eleredt a zápor, mikor a sofőr - nagyot bólintva a cím hallatán - a gázba taposott. Zegzugos utcákon vágtak keresztül, homályos kapualjak maradtak el mögöttük, a villanyrendőrök fénye olykor visszatükröződött a szélvédő üvegén... 4. A novella főhőse egy asszony volt, aki úgyszólván megszólalásig hasonlított az író feleségéhez - s aki makacsul sóvárgott gyermek után. E megszállottság eleve magában hordozta a bekövetkező tragédiát. Mert elengedhetetlen volt, hogy a novella tragikus Jiangszerelésű” legyen: szóljon születésről és halálról, vagyis halvaszületésről; egyaránt szóljon a mai világról és az ősidők kínjairól. Az író azonban nem feledkezett meg az elcsépelt, de mindig hatásos vándormotívumról, a szoknyavadász férjről sem, aki tetejébe iszákos és indulatos is. A férj alakját, a hitelesség kedvéért magáról mintázta, tanúbizonyságául annak, hogy korántsem idegen tőle az önirónia... Az állapotos nő elagyabugyálására (ez a pontos szó) persze csak a novella elején tett célzást - mint ahogy Jieverészve 984
