Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 11-12. szám - Molnár Miklós: Hullaházi fotográfiák

az anyaméh őslevesében. Az őt érő hatások, környezetének viselkedésmintái mind azt készítik elő, hogy nyomorult, önutáló, zavart lelkű, emberkerülő, nekrofil lénnyé váljon, akár az egész szubkultúra, amelybe beleszületett, s amelynek egész földrész esett martalékul. Gondoskodnak róla minden módon, hogy alapélménye ez legyen: Méhkaparékocska, az ő elölt testvérkéje, jobban járt.

E nekrofil országban szinte csak a méhkaparékocskák járnak jól”. Itt az áradás, az öröm, a teremtő bizonytalanság, a közvetlenség, a jelenvalóság, a kaland, az elevenség, vagyis az élet minden jelét vadul, erőszakosan elutasítják. A nekrofil tenyészet számára Leona csupáncsak préda - a kínosan, végtelen lassúsággal enyésző drakulai korallzátony tápláléka.

Remény és parancs

Az ikonlétre kényszerült Leona hat-, hét-, nyolcévessé cseperedik. Ideérnek benne a vetések. Csurig fóbia, szorongás, bizalmatlanság, kígyónyál, táplálkozási és viselkedési zavar. Működnek benne a nárcizmus harácsoló reflexei. Tekintetében mérhetetlen szomorúság, ritkán nevet, mindig szárazon, csikorogva, kényszeresen.

Frida most másféle gerendázathoz van felkötözve; instant önelégültséggel kufárkodó jógaszektába lépett be, és pránatelt belső mezőkön legelészve, könnyedén felülemelkedik sokoldalúan tönkrenevelt gyermeke százféle gondján s jajszaván.

Leona - a jövő anyja. Megmérhetetlen fátum örököse és beteljesítője. Per defmitionem fogoly: a majom markáé, a kancsóé és a vadászé; a nekrofil szisztémáé, mely egyéni és közösségi történelmet egybegyűrve, végzetszerűen működik civilizációnkban.

E végzetszerű működés felfedése és meghaladása: remény, sőt szolgálati parancs. A szív munkásainak Auschwitzaink karmáját kell ledolgozniuk. „Minden hottentotta felelős minden hottentottáért” - programnak ez kevés; mindenki felelős mindenért és mindenkiért. Az a társadalom, az a korszak, amelynek nem ez a gyakorlati erkölcse, a pusztulás erogén zónáit ingerli csupán, és folyvást halálhártyán táncol.

Prebjancsuk százados tőrkése

akkurátusán az arabeszkmintás viaszosvászonnal fedett konyhaasztal sarkán, az asztal peremével párhuzamosan, a falra merőlegesen van elhelyezve, épp a kezem ügyében. Úgy látszik, mára elvesztette karmatikus töltését. Ez az a gyilkos szerszám, amivel Prebjancsuk Lázár az újszülött Leona ágya mellett hasba akarta szúrni Leona apját, felbőszülvén a kérésén, hogy néhány percre kettesben szeretne maradni a feleségével meg a kislányával; később aztán - ezt kivándorlása utáni, Új-Zélandból küldött leveleiben is gyakran felpanaszolja - ahányszor csak élt bíróságilag engedélyezett láthatási jogával, és meglátogatta Leonát, Prebjancsuk Lázár mindig ezt a tőrkést szorongatva somfordáit körülötte a lakótelepi panelketrecben.

Kiveszem a kést a nyers sertésbőr tokból. Borotvaélesre fent pengéjének hossza megvan legalább tizennyolc-húsz centi. Emberölésre igen alkalmas

975