Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 11-12. szám - Molnár Miklós: Hullaházi fotográfiák

A majom meg a cseresznye

A majom cseresznyeszemet pillant meg egy üvegkancsóban, és mohón megkívánja. Bedugja kezét a kancsó nyakán, és markába szorítja a cseresznyét. Am bárhogyan próbálkozik is, összeszorított öklét nem sikerül kihúznia. Egyszer csak ott terem a vadász, aki a kelepcét állította. A majmot tehetetlenné bénítja a kancsó, elfutni nem bír; foglyul esik. - De legalább a cseresznye az enyém! - gondolja magában. Hirtelen a vadász hatalmasat sóz a könyökére; nyomban szétnyílik a majom mancsa, és kicsusszan a kancsóból. Lám, a vadászé minden: gyümölcs, kancsó és majom egyaránt.

Peregrináció a világ káprázatai között

Hatóságilag előírt, úgyszólván tehát honleányi kötelességérzetből - de talán rejtett eugenikai megfontolásból is — lerótt, az egész „felvilágosodott” civilizáció cinkosságával elkövetett magzatgyilkossága után Fridának majd harmincévesen sikerül végre férjhez mennie (volt már egy-két erőszakolt, kínosan meghiúsuló próbálkozása). Látszólag a szüleitől menekül. Kiderül nemsokára: éppen házassága révén muszáj visszacsapódnia a szülői miliőbe, a családi viselkedésmintákhoz.

Frida hónapról hónapra „teherbe esik”. Léggömbterhességei sorban szétpukkannak, egyszer aztán tényleg megfogan. Várandóssága alatt a teljes családi viselkedésrepertoárt eljátssza. A szerepkészlet leginkább standard darabja a kiprovokált válsághelyzetekben való pánikba esés, majd az azonnali szökés, mindegy, hova - bárhova. (De mert a helyzet, nemcsak az övé, mindig „válságos”, a világ legtermészetesebb dolga, hogy Frida is menekülni próbál.)

Méhében négyhónapos a magzat, amikor Frida Norvégiába illan. Politikai menedéket próbál kérni. El- és kiutasítják, sőt hazadeportálják - haza, Nek- rofíliába. Kényszerű visszahonosulása után egyre jobban retteg a szüléstől, halogatja, ameddig csak lehet, nem bízik se a szülészekben, se önmagában. Gyötri magát, gyötri a férjét (ő nevenincs epizódszereplőként iszkol át ezen a történeten, hátán cipelve a maga karmás zsákját), örökösen ócsárol, agyar- kodik, gáncsol: visszamenőleg is gyászosra és áldatlanra próbálja mázolni kettejük történetét. Apja ismét fölerősödik benne.

Prebjancsuk Lázár jelenléte egyre masszívabb; fél a vejétől, gyűlöli, ri- varizál vele. Sehogyan sem tud lemondani az ő Fridácskájáról. Ha tehetné, meggátolná a szülésben. Folyvást veszélyt szimatol. Olykor Debilke is megjelenik, és besegít', számolatlanul ontja históriáit elvetélésekről, gyászos végű szülésekről, szörnyszülöttekről, rút gyermekbetegségekről.

Aztán - népmeséi fordulat - szépséges leánygyermek születik. Rögtön gyarapodik a családi ikonosztáz: a nagyapává lett Prebjancsuk a kisded ágya mellett gyilkossággal fenyegeti meg az apát.

Frida látszólag megújhodik anyaságában. Szüleit csalafinta trükkökkel igyekszik távol tartani kicsinyétől. Észleli a félje és a kislánya közti organikus kapcsolatot; féltékenyen látja, hogy gyermeke - létének cáfolhatatlan dokumentuma - nemcsak az övé. Veszekedéseket szít, hónapokon át előkészített melodramatikus nagyjelenet után elszökik hazulról; mintha rettentő mag- netizmusnak engedelmeskedne, a kisgyermekkel szüleihez költözik.

973