Életünk, 1999 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 10. szám - Lengyel András: "... az emlék, amelyet egy műveltség ellenállása jelent a világban"
LENGYEL ANDRÁS az emlék, amelyet egy műveltség ellenállása jelent a világban” LŐRINCZY HUBA: BÚCSÚ EGY KULTÚRÁTÓL A Búcsú egy kultúrától bő fél évtizeden belül Ló'rinczy Huba harmadik, Márai Sándor életművét vallató könyve. Az első még 1993-ban jelent meg („... személyiségnek lenni a legtöbb...”, Márai-tanulmányok), a második 1997-ben (Ambrustól Móráihoz), s íme itt van az újabb, ezúttal Márai egyetlen regény- ciklusát elemző kötete is: Búcsú egy kultúrától. Márai Sándor: A Garrenek műve (1998). Az első kettő - jóllehet belső koherenciájuk, szerves építkezésük messze a „szakmában” megszokott fölötti - tanulmánygyűjtemény, ez a mostani a tanulmánygyűjtemény és a mo-nográfia határán mozog. Genézisét tekintve, persze, alighanem ez is tanulmányok füzérének készült, de a könyv tematikus zártsága, minden lényegest számba vevő természete, az érvelés sokrétűsége és kiegyensúlyozottsága inkább monográfiára vall. Végigolvasva a kötetet, nem is kétséges, ma Ló'rinczy Huba a Márai-életmű egyik legjobb, legkövetkezetesebb, minden szélsőségtől mentes értelmezője, s eredményei a Márai-értelmezés legstabilabb, legmegbízhatóbban eligazító fölismerései közé tartoznak. Ez, az irodalomtörténész kvalitásán túl, a Ló'rinczy képviselte esszétanulmány jellegéből is fakad. Az általa művelt értekezőpróza ugyanis megfor- máltsága és stílusa eleganciája tekintetében az irodalmi rangú esszé követelményeinek is eleget tesz, a földolgozás módja azonban mind a filológiai, mind a prózapoétikai, mind a gondolkodástörténeti szempontokat kellő súllyal érvényesíti. Az elérhető Márai-oeuvre egészének ismeretében, teljes szakirodalmi vértezetben, az övétől eltérő be állítódó ttságú szerzők érveit is komolyan véve s mindent, ami fontos, mérlegre téve építi föl érvelését. Nem lovagolja meg ugyan a könnyű sikereket hozó legfrissebb divathullámokat, sőt - egy-egy megjegyzéséből ítélve - el is hárítja őket, de módszertani apparátusát, ahol kell, a legfrissebb eredményeket is hasznosítva frissíti föl, s amit lehet, a rivális értelmezési irányoktól is hasznosít. Ez, valljuk meg, ma akár szakmai konzervativizmusnak is tekinthető, ha etalonként a Kulcsár Szabó Ernő és követői, vagy éppen a Dekon-csoport beszélte nyelvet vesszük föl. S kétségtelen is: az önmagát tematizáló meta941
