Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 4. szám - Molnár Zsolt: Adalékok Szilárdi Béla festészetéhez
MOLNÁR ZSOLT Adalékok Szilárdi Béla festészetéhez „tedd a rend eszméjéhez a kaland eszméjét” Zbigniew Herbert A festő Szilárdi Béla első önálló kiállítását 1997-ben rendezték meg Magyarországon. Áprilisban a Szombathelyi Képtárban, júliusban Sárváron, az Arcis Galériában állított ki. Szilárdi kevésbé ismert a hazai művészetpártolók körében, pedig Németországban számos kiállítása volt a nyolcvanas és kilencvenes években. Nóta bene, itthon is bemutatkozott: 1971-ben Sánta Ferenc nyitotta meg fotókiállítását a Ferencvárosi Pincetárlatban. Méltatásában elismerően beszélt fotográfusi hozzáállásáról: „Szilárdi nem enged a könnyű út lehetőségeinek, erejét nem oldja fel jellemétől idegen, alkatától távol eső, s ekép- pen méltatlan témák, lehetőségek veszélyében.” Ez akár summázata is lehet Szilárdi eddigi életművének. Annak a szerteágazó munkásságnak, amely a zenétől a filmen át a festészetig, nemkülönben a megélhetést jelentő computer grafikáig terjed. A most ötvennyolcadik événél tartó művész zenetanári oklevelet szerzett 1963-ban, Budapesten. Közben állandóan érdekelte a vizualitás műfajilag szerteágazó világa. Kortünet volt ez a mindennel való foglalkozás. Ezeknek az éveknek az útkereső ifjúsága valami megbékélést - vagy inkább kitörést? -, keresett a mindenbe való belekóstolással. Idézzük csak fel: ekkor vetítették a Filmmúzeumban a francia „új hullám” remek műveit. Hosszú sorok kígyóztak a lengyel mozgóképesek Kawalerowicz-tól Wajdán át Mumk-ig terjedő ágának filmjeit megtekintendő a mozik előtt. Vonzó volt az itthoni tavasz is: ekkor indult Szabó István és társainak pályafutása, teljes pompájában kibontakozott Fábry Zoltán munkássága. Kurtág György megírta a Szálkákat, lüktetett a színház világa, Pilinszky- kötetek jelentek meg, nem kellett immár többé gépiratban olvasni Weöres Le Journalját. Lázban égett Kondár Béla, Nagy László tündökletesen szőtte egymásba szavait, felhallatszottak Szervenászky Endre, Maros Rudolf, Szo- kolay Sándor darabjai, robbntott a Pécsi Balett, Csernus és Lakner képek kerültek a falakra, behangolt az Illés-együttes, az Omega. Megpezsdült a világ. Legalábbis úgy véltük - valljuk. Ez az élményanyag ezt a korosztályt nagyon mélyen, belülről érintette. Ez a korosztály megtanult befelé mosolyogni, kifelé tartózkodóan szikár lenni. Rátarti volt, mint a különböző kezdeményezések tagjai - s olykor nagyképű is -, de egyvalamit nagyon 345
