Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 10. szám - Csűrös Miklós: Bíró József és a szájzár

pozíciót emelem ki. Ezúttal a mottón kívül az ajánlás is emlékeztet a Tristan Tzarához fűzó'dó' kapcsolatra. Vállalva az egyszerűsítés kockázatát, a vers mondanivalóját úgy lehetne összefoglalni, hogy a szabadsághoz való ragaszkodás ésszerűtlenül, abnormisan, emberellenesen működó' társadalomban lehetetlennek minősül, s ez ellen még mindig nem találtak föl jobbat, mint a dadaista típusú tiltakozást, a látszólag értelmetlen és anarchista művészet programjának vállalását.

Bíró azonban elég intelligens ahhoz, hogy tudja, nem lehet lemásolni a korai avantgárd magatartásmintáit, gesztusait és manifesztumait. Gyakran él azzal a nyelvi fordulattal, hogy szembeállítja a közeire és a távolra mutató névmásokat alanyi, illetve állítmányi mondattani szerepben. ADADA-versben például így: „EZ! ... nem AZ! ... / EZ! ... / már / nem / AZ!

Látnivalóan hérakleitoszi formulákra játszik rá ilyenkor, talán azt a gondolatot keltve a befogadóban, hogy a hasonlóság még nem azonosság, az ismétlődésben ott lappang a módosulás, a parányi változás, az alig észrevehető elmozdulás mozzanata, és csak innen táplálkozhat a kedvező változásba vetett mégoly törékeny hitünk.

Bíró leggyakoribb alakzatai a fölsorolás meg az ismétlés. Stílusa repetitív. Ez is bizonyítja, hogy avantgárdja „nem az” az avantgárd, amelyik a tudatunkban Kassák és Cendrars nevével, korszakával kapcsolódik össze, hanem Cage- et, az Előadások a semmiről szerzőjét asszociáltatja, vagy az experimentális zene olyan kortárs magyar képviselőjét, mint Patachich Iván, akinek a két változatban elkészült Euphonie-t ajánlja. Főleg a Vasszűz c. könyvben mutatja be a neoavantgárdnak a mozgalom hőskorában inkább csak csírájukban fölbukkanó kísérleti műfajváltozatait (légiposta-versek, számítógépes kompozíciók, Visual poem, Installációról leemelt szöveg, Performance I., stb.). Hogy mennyire tudatos - akár elfogultságában, sarkítottságában is - ez a költészet, azt a Csend járja át c. versmottójával érzékeltethetjük: az ábrázolás „bővérű realizmusa, a részletek naturális kidolgozottsága” szükségszerűen elmarad, mintegy aláhúzván a korszak ideológiáinak útmutatásait - idézi valahonnét. Nyilván ő is tudja, mekkora áldozat lenne a fogalmiság, a grammatikai rend, a geometrikus szerkezet kedvéért lemondania a „bővérű realizmusról” s vele együtt olyan vitális értékeknek, kommunikációs helyzeteknek, szenzuális minőségeknek a tematizálásáról és megjelenítéséről, amelyek alkatilag vonzzák, mégpedig a részben kényszerű, részben maga vállalta aszketizmus- sal ellentétes irányba. Olyan példák igazolhatják ezt a föltevést, mint a Hamueső merészségében is meghitt erotikája, vagy a December negyediké, amelyben a dedikáció szerint kislányának, Borikának magyaráz el később megértendő életigazságokat. Mennyire megkapó az ellentét a pilisi erdő üdesége, méltósága és az üresen ásítozó otthoni hűtőszekrény rövid időre félretolt emléke között, a finoman differenciált alkalmazkodás a gyermek nézőpontjához, a szeretet és a keserűség fény-ámyék-játéka a dikcióban. Modorossággal fenyegető repeticiós és tördeléssel, interpunkcióval kapcsolatos, túl sűrűn ismételt megoldásain túl Bíró lírájának méltó lelki-szellemi terrénuma a pontos, tiszta beszédé, akár a vádat képviseli társadalmi jelenségek kritikusaként, akár a bensőség értékeit védelmezi a túlélés érdekében.

939