Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 10. szám - Csűrös Miklós: Bíró József és a szájzár

alábbis fokozott érzékenységet leplez. Önvizsgálat és társadalomkritika szerves egységet alkot szemléletében. Az idézetek, mottók, dedikációk sokasága mozgalomszervező becsvágyra vall, de a magánytól szorongó ember kapcsolatteremtési vágyát is tükrözheti, a közösségi meghittség jellegét adja verseinek. Irodalmi-művészeti vonzásaiban és választásaiban elfogulatlan, kortársaihoz, az idősebbekhez és a fiatalokhoz egyforma nyitottsággal fordul; kiváltképpen rokonszenves a kelet-közép-európai kultúra iránti elkötelezettsége.

Az előttünk fekvő' „hármaskönyv” a Mégis - fogdarend, az Emelykör és a Vasszűz c. köteteket tartalmazza, kronologikus - bár sajnos nem elég szorosan pontosított - keletkezési időrendben. A kötetenként három-három számozott ciklus folyamatában a 10-től a 18-ig hatol előre Bíró (

Mégis - fogdarend: 10- 11-12. Emelykör: 13-14-15., Vasszűz: 16-17-18.). Eszerint az előzmények közül már csak a 4-5-6. fejezetet tartalmazó második kötet vár kiadásra, bizonyára a vizuális albumok előállításának költségessége miatt.

A trilógia élére illesztett, a három kötet világképét és mondandóját mintegy átfogó teljességében anticipáló Cendrarsmottó egy hazug történelmi színjáték tragikomikus díszletei és szerepükhöz túlságosan sokáig ragaszkodó hősei közé vezet: „Akik a törököket alakították most hordágyat visznek / és azok akik a halottakat alakították feltámadnak, hogy jelen legyenek a csodálatos operációnál / most a képújságokat tanulmányozzák (...) kiáltoznak és jobban hadakoznak mint a paprika jancsi.” Jóslatszerű szimbolika teszi már-már prófétikussá a mottó zárósorait: „A rácsoskaput bezárják. (Hazamennek.) Este van.” Erezni a párhuzamban az utóbbi tíz-tizenöt év hazai és kelet-európai eseménytörténetével kapcsolatos kiábrándult és kíméletlen iróniát, de a nem föladott remény és bizakodás szólamát is. A Cendrars-t idéző Bíró saját történelemszemléletét és politikai sejtelmét tette hallhatóvá. Nemcsak a 89 előtti korszakban volt ellenzéki - a rendszerváltozás visszássága is felháborította. Merész politikai szatírájához rezignált kíséretként csatlakozik az a fölismerés, hogy a megszülető újat már magzatállapotban tönkretették. A legrövidebb példát idézem, az egyetlen sorban elférő, de művészien és funkcionálisan szavanként sorokra tördelt Jaj címűt: „felsír (a) szeszekkel (szoptatott) csecsemő”.

Ezzel a megrázó fölismeréssel is kapcsolatban lehet a kötet egyik szívósan az olvasó emlékezetébe fészkelődő verse, a Naplóból kiemelt szöveg. Emléktáblát avattak a ház falán, amelynek a pincéjében a nagy író: Szabó Dezső elpusztult. Bíró utal rá, hogy apja barátjaként is gyászolja Az elsodort falu szerzőjét. Amitől megdöbben és amin fölháborodik, az mégis az éhenhalás dátuma: „a felszabadulás után”. Az után névutó minden betűje közé háromhárom ponttal jelölt tartós szünetet iktat. Szép példája ez a személyes panasz szinte Babitsra emlékeztető tárgyiasításának. Az ars poetica és a költői magatartás szempontjából egyaránt figyelmet érdemel a furcsa című Mudra. Azt sugallja, hogy nemcsak a kimondott, vagy akár elharapott szavak fűződhetnek jelentéssé, hanem a taglejtések, a hagyományos kéztartások, a rituális testbeszéd is, mint a klasszikus indiai táncokban. Lehet, hogy a költő itt a performer ars poeticájából is elárul egyet-mást.

Az Emelykör című (a trilógiában második) kötet kapcsán Bíró költői grammatikájához fűzök néhány megjegyzést. Nem készült statisztika, de föltűnő a

937