Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Kolozsvári Papp László: Kleothéra története
sem mondta, hogy hová megy aznap este, s hogy ez így van, azt Goldberger Tihamér is kipuhatolhatja... Futó gondolat... Elillan, mihelyt két libériás inas feladja a vacsorát, a poharakban félédes pezsgő'!, hogy aztán minden fogást más-más ital kísérjen. Halk zene is van, a giccs, ha testet ölt, uraim! A gyertyák fényét föleró'sítik a falat tagoló tükrök. Nyár van, úgyhogy tűz nem ég a kandallóban, viszont a kürtő' piros fénnyel van megvilágítva, jeléül annak, hogy nem egy hercegnél, hanem csak egy nó'i fodrásznál vacsorázik az ember lánya... A következő' baljós eló'érzet akkor támad Kleothérában, amikor a személyzet behoz egy selyemmel letakart edényt - mi másnak gondolná az ember? -, aztán a személyzet visszavonul, a mi Tihamérunk pedig fóllebbenti az edényről a kelmét, s kiderül, hogy tornyos üvegdobozban a rubin köves nyakéket... khm... khm... tálalták fel, piskóta alátéten, márciusi ibolya levéből főzött kocsonyában. Kleothéra azért ment oda, hogy megkapja az ékszert, van a helyzetben mégis valami visszatetsző, hogy ne mondjam, gyanús...! De ez is ellobban, a nyakék ott marad. Goldberger Tihamér a gyémántkereskedelem világközpontjáról, Amszterdamról mesél, a gyémántcsiszoldákról és gyémántköszörüldékről... s hogy ő igazából nem a gyémántot, a színes drágakövet és féldrágakövet kedveli. Ehhez Kleothéra is ért, s kedvtelve hallgatja az előadást a jáspisokról, melyekhez az a hit fűződött, hogy csillapítják a lázat, gyógyítják a vízibetegséget, az agátról, mint szerelmi talizmánról. Az ametiszt lerészegedés ellen való a rómaiak szerint, a nemes opál a bélpok- losságot gyógyította porrá törve, kenőcsbe keverve. A legjobb történetek azonban mégiscsak gyémántokhoz fűződnek, jegyezte volt meg Goldberger úr, a milliomos, s elmondta Kleothérának a Sancy-gyémánt történetét... s Kleothérát harmadszor is elfogja a baljós eló'érzet - s én hiszek is neki!, néz föl a doki az elsötétülő nyári égboltra -, jelesül amikor Tihamér azt ecseteli, miként viszi egy szolga a gyémántot III. Henrik francia királynak, s nyeli le, amikor rablók támadják meg, s hogy Sancy gróf megálmodja, hol van a drágakő, kiásatja a tetemet, s valóban meg is lelik az intestinumban, illetve az nem lehet, tűnődik el a doki, annyi bizonyos, hogy a szolgában! És hogy rá, Tihamérra, személy szerint az Orlov gyémánt tette a legmélyebb benyomást, Oroszországban van, de neki strasszüvegből megvan valamennyi híres gyémánt másolata, s ezzel kinyitott egy kazettát, s Kleothéra elé tette. Miközben Kleothéra megnézegette a francia Régent, az ausztriai Florenc, a Dél Csillaga, a Koh-i-Noor, az orosz Sarkcsillag másolatát, eszébe jutott, hogy lámcsak, Tihamér már ott áll mellette, fóléje hajol, a dolog tehát nem odázható tovább... A milliomos ékszergyűjtő azonban visszaült az asztal másik végére, s csillogtatni kezdte tudását a drágakövek kristályalakjairól, olyan szavakkal dobálódzva, mint spinell, euklasz, krizoberill, az ismert zafír vagy smaragd mellett... Aztán Londonról mesélt, a Halton Gardenről, ahol csupa drágakőkereskedő fészkelte be magát, mint kukac a sajtba, a földszintes házakba, föl egészen a padlásig, s hogy tollasnak nevezik a repedt, lyukas gyémántot, felhősnek, ha homályos foltok vannak benne, porosnak vagy homokosnak, ha idegen anyagok szennyezik... Goldberger Tihamér emelte poharát és fenékig ürítette. Kleothéra is így tett a magáéval, aztán előre hajolt hogy közelebb húzza az ibolya-kocsonyán átderengő nyakéket... Kisvártatva azonban felállt, ki kellett mennie, lenyomta a kilincset, az 879
