Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 10. szám - Kolozsvári Papp László: Kleothéra története
szívből fájlalom e szavak elmaradását, bár a szavak azzal mindent elárultak már magukról, hogy Meyer-Lübke úr által kimondhatatlanok... illetve csak a temetőben mondhatók ki, a porladó Lujza sírjánál. A későbbiekben már csak szenvedés ezredesünk osztályrésze. Pedig még Borókát is feláldozná, őt azonban Zilia menti meg az enyészettől, szüksége van valakire az ezredes féken tartására. Meyer-Lübke ugyanis... na mit is akarhat?... feleségül akarja őt venni. Micsoda század, micsoda erkölcsök!... Zilia jó előre kimenekíti a maga részét az üzletből, rajta kívül nem is keres a vállalkozáson senki, ékszereket csináltat, főleg Váradon és Brassóban. Él egy gazdag, visszavonult ékszerész Facsádon, őt is sokat foglalkoztatja. Ezeket az üzleti utakat Meyer-Lübke bonyolítja le, s alkalmasint ismeri az ékszerek rejtekhelyét... Szerintem egyszerűen egy bankban tartja ezeket Pergő Zilia, s itt ez az ügy, azt hihetnétek, érintkezik a Kleothéra történetével. Pedig nem, már ami az ékszereket illeti, a lényeget tekintve azonban annál inkább, s épp a Kleothéra története fogja megvilágítani a maga kései fényével a Zilia és Meyer-Lübke históriáját... Na szóval!, teszi az ujját az orrára a doki. Pia tehát azt nem is tudja az ezredes, hol vannak az ékszerek, melyekben Pergő Zilia kimenekíti a maga részét az üzletből, vagyis az egész pénzt, azt tudnia kell, hogy mennyi ékszerről van szó, hiszen javarészt ő rendeli meg ezeket gondos és plasztikus rajzok alapján, megválogatva az ékköveket, az arany árnyalatát, vagy hogy az ezüst óezüst legyen, s áttört. A naplóból tudunk egypár megrendelésről, s ennek alapján az államhatalom kinyomozott még néhányat a készítőknél. Az üzlet jól ment. Tudomásunk van több nyakbavalóról; násfák- kal ékesek. Anásfák különösen itt nálunk, Erdélyben terjedtek el, s készültek. Vannak oltár alakúak, s lehetnek tojásdadok vagy kerekek, nem beszélve az ember és állatábrázolásokról a függők zománcán. Megannyi az arabeszkekkel ékes vagy a vonalas ábrázolatú... S akkor nem szóltam még a gyöngy díszítésű fülbevalókról, a melltűkről, nyakláncokról, s volt a leletek közt egy csodálatos filigrán melltű is, a rajzát meg tudta mutatni a nagyváradi mester... Ennek fele is elég ahhoz, hogy Meyer-Lübke rájöjjön: ha lebuknak vagy másképpen fuccsol be az üzlet, vagy ha ő egyszer igazán terhére lesz Ziliának... mert hogy a terhére volt, azt naplójából tudjuk: „Újabban gyakran ripakodik rám az én gránátalmám! De én így is szeretem.” Ha tehát Ziliának menekülnie kell, akkor ő, Meyer-Lübke meghal. Minden kolozsvári ismeri Sztánát, a dombok közt megbúvó vasútállomást, a hosszan kanyargó három sínpárt. A kanyarok olyan lusták, hogy a gyorsvonatok le se lassítanak... Gyomor remegtető érzés, hallani a közeli alagútban közeledő vonat robaját, amint szinte a kellemes elviselhetetlenségig fokozódik, hogy aztán a mozdony valósággal előrobbanjon a kanyarból, elprüszköljön-zi- háljon az állomás játékháza előtt... Az ember csak a vonat elvágtatása után... a pálya meredeken lejt Egeresig... veszi észre, hogy tíz ujjal markolta a padot vagy a füvet kaparta. Közelről láttam, hogyan robban elő a leghatalmasabb erdélyi mozdonyfajta, a 142-es az alagútból... Földalatti sistergés, hörgés, dübörgés! Emberi sikolyok kórusa egyenesen a pokolból. Vonatfütty, az alagút csavaros, vízszintes kürtőjében elalakulva... Aztán egyetlen robbanás, a tátott alagútszáj eltűnik, egy vad őrült, egy tajtékzó tébolyodott, kényszerzubbonyát tépő ámokfutó rohan ki: a mozdony. Gyerekkori barátunk... Bármennyit szenvedett is Meyer-Lübke a huszadik század lányának, 871
