Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 10. szám - Kolozsvári Papp László: Kleothéra története

csibukozó urakat, mielőtt színre lépnek... Lehetőleg nem kolozsvári urak körében ismert és népszerű a hely, főképpen váradiak, szatmáriak, aradiak, szebeniek, segesváriak látogatják, hogy Brassót el ne felejtsem!, az ördög azonban nem alszik, mint köztudomású! Nem is ezen a banánhéjon csúsznak el végül... Meglepő, hogy mennyi olyan hölgy van, aki még a harmincat sem töltötte be, s ezen a tivornyatikus... jó szó, nem gondolod, Manó?... ezen a tivomyatikus úton-módon próbálja helyre tolni a kizökkent időt... már ha jól idézem a költőt... Ostoba embernek kell lennie annak - s Meyer-Lübke úr épp ilyen -, aki azt hiszi, hogy ezt az üzletet sokáig lehet csinálni. Az okos ember, s erre jobb példát keresve sem találunk, mint Pergő Ziliát, ezt a partit a végkifejlet előtt feladja. Zilia még ennél is korábban eltűnt volna valahol Európában - ámbár, a jelleméből ítélve Amerikában van, ott is a legbűnösebbnek nevezett Keleten, ha nem ütközik váratlan akadályba. Ez pedig Meyer-Lübke úr szerelme volt! Egy öregedő úr, enyhén roskadozó szerelmi képességekkel és mérsékelt szellemiséggel hogyan is tarthatta volna maga mellett sokáig a szerelmi érzést nem ismerő, mondjuk talán inkább úgy, hogy hülyeségnek nevező!... ez a he­lyes kifejezés!... Pergő Ziliát? Igen ám, de a sors neki is osztott lapot, s van közte néhány adú. Az egyik, s ezzel nem óhajtok sokat foglalkozni: Ziliának szüksége van Meyer-Lübkére, hogy minden pénzt kivehessen az üzletből, amit csak lehet, s ez nem kevés. A zsaroló és vámszedő szerepére ő alkalmas igazán. A Meyer-Lübke úr másik képessége érdekesebb, ez pedig a bulldogi együgyűség. A legerősebb állkapocs az állkapcsok között, valósággal ráköve- sedik arra, amire ráharapott, fogát törhetik, nem bocsátja el, valójában kép­telen elbocsátani. Zilia ezzel a képességgel még sohasem találkozott életében. Tüstént megérzi, hogy veszélyben van, hogy végső soron vagy ő öli meg Meyer- Lübkét vagy az ezredes likvidálja őt... Kéretik nem feltétlenül gyilkosságra gondolni, és kéretik akár az emberölést is számításba venni az uraknak. Erről nem tudnánk, ha érdekes és bizonyos fokig megrendezett véletlenek során át nem találja meg az államhatalom Meyer-Lübke intim naplóját, melyben szűkszavúan beszámol a Ziliával való viszonyáról, s katonatiszthez méltó tartózkodással nem panaszolja el fájdalmát... És nem akarja, hogy a feljegyzését megtalálják, és nincs hőbb vágya, minthogy megtalálják a feljegyzéseit. Mulatságos, nagyon mulatságos! Van Meyer-Lübkének néhány díszkardja, s több dísztőre. Nos az egyik nem tolható be markolatig a hüvelyébe, s amikor az államhatalom sűrűfésűvel végig megy a Farkas utcai házon, az egyik fogalmazó, aki imádja a fegyvere­ket, unalmában kipiszkál a hüvelyből egy összehajtogatott papírszeletet. Széthajtja! Ez olvasható rajta Meyer-Lübke írásával: keresd a brieftaschnitl Nosza, átvizsgálja, kiforgatja, fólhasogatja az államhatalom a házban meg­található valamennyi levéltárcát, s a fogalmazó elmesélte nekem később, hogy az volt az érzése, mintha minden kudarc után öblös kuncogást hallana áradni a falakból... A gyermeteg lelkületű ezredes tréfája! A véletlen vezeti őket nyomra. A bőrkötésű kapcsos könyv hátsó borítójának élében mintha fehérlene valami, a kötés nem egyetlen bőrdarabból van, hanem kettőből, amit finom bőrfűző fon át az élénél. Ezt kibontani igazán nem gond, s a bőrborítóból éppen levéltárcának is nevezhető újabb papírlap kerül elő, rajta Meyer-Lübke gratulál a megtalálónak a leleményességéhez, s 868

Next

/
Thumbnails
Contents