Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - Vajda Andrea: Örökségünk
hogy megkérdezzem, mit csináljak velük, kötözzem a lábam közi, hogy rezegjenek.” És az eddig bemutatott borzalmak még csak töredékét képezik szenvedéseinek. Ráadásul ott van az emlékezés, amely mintegy végteleníti a múltbeli eseményekkel összefüggő rettegést: „csak az éjszakák ne lennének, csak az álmok ne jönnének, mert akkor kezdődik élőiről az egész életem.” A harmadik novella elbeszélője, a lészpedi tanítónő: Árva Kató Margit sem tudja feledni a maniu-gárdisták vérengzéseit. Neki apját ölték meg, aki életét adta fia életéért. A kivégzés lefolyása megegyezett a „Kedves Anna” által elmondottakkal. Csakhogy Kató Margit még keményebben fogalmaz: „Mint valami dögöket, úgy földelték el.” Ő maga az analfabétizmus ellen küzdött élete során, felnőtteket is tanítva. Szenvedője volt a román és a magyar iskola összecsapásainak, ellenségeskedéseinek. Előfordult, hogy a falu lakosai két táborra szakadtak, egyik oldal magyarnak, a másik románnak vallotta magát. Kató Margit szinte költői vallomás keretében számol be a benne felgyülemlett bánatról: „...fájnak az anyanyelvű iskolától, templomtól megfosztott moldvai csángók, fájnak a visszanyelt, ki nem mondott gondolatok, érzések, amelyeket hosszú tanítói pályafutásom alatt nem volt szabad kimondani, fájnak az eltiltott ünnepeink, imáink, kikről suttogni sem mertünk, s amelyekért ma is félni kell, fáj, fáj, hogy nincs sehol igazunk, s inkább hisznek a gyalázkodásnak, a rágalmazásnak.” Ennél igazabban, szebben talán nem is lehetne megfogalmazni egy élet fájdalmát. A kötet írásainak két következő darabja az egyéni sorsokon túli, közösségi, történeti jelentőségű tények, események felidézésében jeleskedik. A sorrendben hatodik, az Istók János morzsa revolúciója feliratot viselő szöveg egy természeti katasztrófáról, történetesen a rekecsinyi árvízről szól, ami még nehezebbé tette az amúgy is siralmas sorsú magyarok életét. A cselekmény - mint a víz az áradás után - ebben a munkában kissé leapad, annál inkább érvényesül benne a csodálatos csángó magyar nyelvjárás, amely ugyan már sok román kifejezéssel elegyítve jelenik meg. Szomorúan vehető tudomásul, hogy az egykor erős románosítási politika jelentős sikereket ért el, és fokozatosan mindinkább visszaszorította a magyar szót, hiszen a moldvai csángók vidékén a harminc éven aluliak már nem beszélik szüleik nyelvét. A hetedik történetnek, a Perka Mihály balladája címűnek a szabófalvi csángó magyarok valódi balladává vált élete áll a középpontjában, mégpedig az egyetemet végzett magyar pedagógus számtalan kudarcba fulladt magyartanítási kísérletének tükrében. Valamilyen ürüggyel mindig leállították, s a legmegalázóbb az volt, amikor már nyíltan is kimondták: ne hirdesse a szabófalviak magyar mivoltát. Érdekességként történelmi dokumentumot is közöl az elbeszélő, melyből kiviláglik, hogy 1671-ben a szabófalviak voltak Moldvában a legöntudatosabb csángó magyarok, de ma már nem így van: a beolvasztás, az elrománosítás az északi csángóságnál zajlott a legnagyobb mértékben. Nem túlzás Perka Mihály azon aggodalma, miszerint talán a leg- archaikusabb magyar nyelvjárás van eltűnőben, és ennek bekövetkezte hatalmas kultúrtörténeti veszteség lenne nemcsak a magyaroknak, hanem Romániának és Európának is. A beolvasztás egyik eszköze a népszámlálási adatok meghamisítása volt, amit a Ceausescu-féle kormány szemrebbenés nélkül alkalmazott, de ugyanezt a célt szolgálta a papok reverendájukhoz méltatlan viselkedése, mikor az istenfélő embereket arra ösztönözték, hogy 843
