Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1998 / 9. szám - Vajda Andrea: Örökségünk
VAJDA ANDREA Örökségünk FERENCZES ISTVÁN: ORDASOK TÉPTE TÁJON Ferenczes István romániai magyar író új, .riport-novellákat” tartalmazó könyve minden bizonnyal megdöbbenést és hazafias érzelmeket kelt az ilyesmire fogékony befogadóban. A recenzens számára az sem tűnik túlzott elismerésnek, ha kijelenti, véleménye szerint az egyetemes dokumentum-irodalom egyik magyar nyelvű remeke a szürkeborítós kötet. Hatása ugyanis valóban elementáris. Már puszta kézbevételekor rezignáltság tölti el az olvasót: a fekete-fehér fotón kopár táj, megannyi kereszt előterében feketébe öltözött asszonyok tűnnek fel. Az egyik ás, a másik nagy fakeresztet ölel. Ez a kép is a címben rögzített szimbolikát eró'síti, jelezve, hogy Ferenczes munkája ugyan könnyű, azaz sodró lendületű, magával ragadó, ugyanakkor viszont - éppen mivel halálról és üldöztetésről szól - nem könnyed olvasmány. A beszélgetések eredetijét rögzítő magnószalag sercegése hallatszik itt képzeletben mindenhonnan, pálinka és bor sajátos illata lengi be virtuálisan a szövegek mögött felsejlő beszélgetés-szituációkat, így magát a művet is, melynek írásaiban egy-egy ember élete bontakozik ki. Emberekéi, akik a múlt zavaros időszakában is megmaradtak a humánum képviselőinek. Akiknek sorsában minden szépségével és szörnyűségével együtt feltárul a romániai magyarság (múltbeli) helyzete. Ki így, ki úgy szenvedett közülük, de mindegyikük megjárta a maga kálváriáját. Közös továbbá a nyolc történetben az is, hogy valamennyinek a központi kérdése a magyar nyelv léte - nem léte. E köré csoportosul még öt fő téma: a nemzetiség, a vallás, a háború, a halál és a tanítók világa, másképpen: a kisebbségi értelmiségi lét. Nagy értéke a novelláknak, hogy Ferenczes soha nem szépíti és nem alakítja át a történetet, teljes nyíltsággal visszaadja azt, úgy, ahogy az emberek előadták, megtartva az élőbeszéd fordulatait is. Amit elmond, mind valós, megtörtént esemény, nem fikció. A leghangsúlyosabb kétségkívül a negyedik novella, melynek címe megegyezik a kötetével, s amely felfedi a címben és a borító kialakításában rejlő, a könyv egészén végighúzódó szimbolikát. Ebben egy átlagos romániai magyar értelmiségi meséli el az életét, s a Gyimes völgyének eseményeit. Mint kiderül, a románosítási politika következtében 1963-ban Gyimesbükkön teljesen megszűnt a magyar nyelvű tanítás. A román állam a nemzetiségi élet fokozatos leépítésére törekedett, s a csángókat elmagyarosodott románoknak titulálták. Azonban - ahogy Deáky, a novella főhőse kijelenti „... egy népnek az eltüntetése nem megy olyan egyszerűen”. Mint többen a kötetben szereplők 841
