Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 9. szám - Molnár Miklós: Szöveg, keresztül - kasul

fogalmát és normáit az onto-teológiához, a logocentrizmushoz, a fonolo- gizmushoz köti. Hatalmas és véget nem érő munka ez, melynek szüntelenül óvakodnia kell, nehogy a tudomány klasszikus tervezetének transzgressziója visszahulljon a tudomány előtti empirizmusba. Ez valamiféle kettős könyvelést tételez fel a grammatológiai gyakorlatban: egyszerre kell túlhaladni a metafizikai pozitivizmuson vagy a metafizikai szcientizmuson, és hangsúlyozni mindazt, ami a hatékony tudományos munkában hozzájárul a metafizikai hipotézisektől való megszabaduláshoz, mert ezek teherként nehezedtek definíciójára és mozgására kezdetei óta. Keresni és erősíteni kell mindazt, ami a tudományos gyakorlatban mindig már (Derrida Jacques örökké) elkezdett kilépni a logocentrikus zárványból.” ,A grammatológia kétségkívül kevésbé... új tudomány, új tartalommal megtöltött, jól meghatározott, új területű diszciplína, mint inkább a textuális osztályozás körültekintő gyakorlata.”

Ha van Derridának stílusa” - akkor Nietzschéhez hasonlóan, akiről épp ebből az aspektusból is írt plurális stílus az övé, a diskurzus számos regiszterén játszik egyszerre, például A filozófia határmezsgyéiben, vagy a Lélek- harangban. (Nagy Pálnak adott budapesti interjújában az utóbbiról ezt mondja Derrida: „az irodalom eredetével foglalkozik, mibenlétét faggatja, ... mégsem tekinthető kimondottan irodalmi alkotásnak, például regénynek. Nem tudom ... hova sorolni ... egyfajta oldás és kötés ... két hasáb fut egymás mellett, egy Génét és egy Hegel elemzés - irodalom és filozófia ... mint két egymáshoz tapadó test, szorosan egybekötve. A kötés módja nem kizárólag filozófiai, s nem kizárólag irodalmi.”) Itt például a SA jel a savoir ahsolu (abszolút tudás) összevonása, a ?a (ez, az, ő, „a szerelem”; az eredendő cirkum- csízió) eltorzítása, a signifiant (jelölő) rövidítése, feltehetően a Sturmabtei- lungé is, és birtokos névmás nőnemű tárggyal - egyszerre, és külön-külön, elválaszthatatlan utaló-játék villódzásában; sem ez, sem az, egyszerre - vagy inkább vagy inkább. „Az ábrázolásnak ebben a játékában az eredetpont megragadhatatlan marad. Dolgok vannak, vízfelületek és képek, egyiknek a másikra való végtelen utalása, de nincs többé forrás. Nincs többé egyszerű eredet.”

A szöveg (mert mindig szövegben vagyunk) mindig egyszerre maradhat nyitott, felkínálkozó és megfejthetetlen. Derrida szövege, belül a metafizika berekesztődésén, tud arról, hogy hol van, s aktív módon - Nietzsche Ver- geflichkeitjével - feledkezik meg arról, ahol van, illetve felkínálja szövegét a félreolvasásnak.

A metafizika berekesztődésének kérdéstámasztói - Nietzsche, Freud, Heidegger például - a „törlésjel alatt” stratégiáját próbálták artikulálni: Nietzsche a „tudást” helyezi törlésjel alá. Freud a „pszichét”, Heidegger a „létet”. E gesztust nevezi Derrida „írás”-nak - egy dolog jelenlétének eltörlését és mégis olvashatóként való megőrzését. E gesztus révén szabadulunk meg a metafizikától, és maradunk is benne. A dekonstrukció: a szöveg aprólékos tagolása, részletezése nem csupán a szintaxist, hanem a szavak formáját is tekintetbe veszi. A disszemináció óta Derrida fokozottan figyelmessé válik a szavak alkotóelemeiben megnyilvánuló/elrejtett játéklehetőségek iránt. A Lélekharangban így járnak különálló táncot egyedi fonémák/grafémák.

Derrida de-konstruáló olvasva-írásában megmutatkozik, hogy minden szöveg magában hordja saját lerombolásának magjait.

836